Hirdetés

Mikor mutatkozhatnak be az Apple AI szolgáltatásai?



|

Maga az Apple vezetője árulta el, hogy mikor számíthatunk a nagyobb bejelentésekre.

Hirdetés

A mesterséges intelligenciás forradalom a mobilokat is elérte, melynek legfrissebb példája az AI-segédfunkciók garmadájával felvértezett Samsung Galaxy S24 Ultra, az év végén piacvezetővé előlépett Apple azonban látványosan kivár a kérdéssel, és egyelőre semmilyen hasonló technológiát nem tett le az asztalra.

Ugyanakkor már eddig is biztos volt, hogy a cupertinóiak készülnek valamivel, néhány hónapja ugyanis maga a vezérigazgató Tim Cook árulta el, hogy óriási befektetéseket hajtottak végre, kifejezetten a mesterséges intelligenciával a középpontban. A CEO akkor még nem közölte, mikor mutatják meg ezeket a fejlesztéseket, de most erre vonatkozóan is elejtett egy utalást.

A vállalat ugyanis nemrég tartotta meg a negyedéves üzleti beszámolóját, ahol a mesterséges intelligencia témája is szóba került.

Hirdetés

A befektetők már türelmetlenül várják, hogy a cég mikor kapaszkodik fel az aktuális trendre, Cook pedig a 9to5Mac szerint a következőképp igyekezett nyugtatni a kedélyeket:

"Ahogy előre tekintünk, továbbra is be fogunk ruházni ezekbe és más, a jövőnket alakító technológiákba. Ide tartozik a mesterséges intelligencia is, amelyre továbbra is rengeteg időt és energiát fordítunk, és izgatottan várjuk, hogy még az idei év során részletesen is beszámolhassunk az e téren folyó munkánkról."

- tárta fel a CEO, hogy már az idén sor kerül az almás AI trükkök leleplezésére. Ehhez kapcsolódik a cég ügyeiben jártas Mark Gurman nemrég publikált előrejelzése is, aki a forrásaira alapozva azt írta, hogy a szeptemberben debütáló iOS 18 hozhatja el a mesterséges intelligenciát az iPhone-okra. Az operációs rendszer állítólag a platform történetének egyik legnagyobb frissítése lesz, és a várakozások szerint a nyári WWDC fejlesztői konferencián fogják leleplezni.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy Cook csak arról beszélt, hogy még az idén be fognak számolni az AI fejesztésekről, ami nem jelenti feltétlenül az arra épülő funkciók tényleges rajtját, annál is inkább, mivel egy másik neves elemző, Ming-Chi Kuo a napokban azt állította, hogy 2025 előtt nem láthatunk majd lényegi mesterséges intelligenciás újításokat az Apple-től.

Akárhogy is alakuljon, a legizgalmasabb kérdés az, hogy vajon min dolgoznak a cupertinóiak. Az egyik kézenfekvő válasz a 2011 óta elérhető Siri asszisztens felturbózása lenne, mivel erre már régóta ráférne egy alapos ráncfelvarrás, de arra is jó esély van, hogy az Apple a fotózásba is csempész néhány új AI-képességet, követve a Google (Pixel) és a Samsung által diktált irányt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.