Hirdetés

Minden idők egyik legjobb Windows funkciója készül



|

Talán nem erős a kijelentés, végre valami igazán hasznossal szolgál a Microsoft

Hirdetés

A november 14-től 17-ig zajló Ignite konferencia tegnapi fő műsorszámának újdonságai kétséget sem hagytak felőle, hogy a Microsoft továbbra is a mesterséges intelligencia bűvöletében él, ez viszont szerencsére nem jelenti azt, hogy a vállalat elhanyagolja a hagyományos szolgáltatásait.

Nemrég például annak örvendhettünk, hogy 11 év után végre lehetővé teszik a Microsoft Store-ban a játékok telepítési célmappájának kiválasztását, most pedig egy újabb funkció közeleg, ami egy jobb világban már réges-régen alapvető lenne.

Hirdetés

A BleepingComputer ugyanis a Windows 11 23585-ös verziójában szúrta ki, hogy a redmondiak engedélyezték az olyan előre telepített alkalmazások eltávolítását, mint például a Cortana, a Fotók vagy a Kamera. Talán felesleges hozzátennünk, hogy joggal örülhetünk a fejleménynek, hiszen kevés zavaróbb dolog van egy operációs rendszerben a nem használt, de kitörölhetetlen programoknál, és bizony sokan akadhatnak, akik nem a Microsoft saját megoldásait preferálják.

Forrás: BleepingComputer
Forrás: BleepingComputer

A rossz hír, hogy az érintett 23585-ös Windows 11-kiadás még csak tesztverzió, így akár hónapok is eltelhetnek, mire a redmondiak nyilvánosan is élesítik a régóta hiányzó funkciót.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.