Hirdetés

Minden korábbi modellnél tovább bírhatja szusszal az iPhone 16 Pro Max



|

Egy friss pletyka alapján az üzemidő lesz a következő csúcs-iPhone egyik nagy fegyverténye.

Hirdetés

Ha mobilokról van szó, tárhelyből és üzemidőből egyszerűen nem kaphatunk eleget, hiszen az ember szinte mindig kihasználja, ami a rendelkezésére áll, így nincs olyan kapacitás, amit előbb-utóbb ne pakolnánk tele, ahogyan annak is csak örülni lehet, ha kevesebbszer kell a töltőre csatlakoztatni a készülékünket.

Ezért is hangzik ígéretesen az a friss pletyka, amely azt állítja, hogy a várhatóan ősszel debütáló iPhone 16-széria csúcsmodellje, az iPhone 16 Pro Max egyebek mellett az üzemidőben is jelentős előrelépést hajt majd végre.

Hirdetés

Nemrég a MacRumors hívta fel a figyelmet a jelentésre, amely egy dél-koreai bloggertől származik. Az értesülését a Naveren keresztül közlő szivárogtató szerint az iPhone 16 Pro és Pro Max az új alkatrészeiknek köszönhetően kevesebb energiát fogyasztanak majd, amit a Pro Max esetében egy nagyobb akkumulátorral is megfejel az Apple, így ez lesz az almás mobilok történetének leghosszabb üzemidővel bíró modellje.

A jelentésben nem szerepel, hogy pontosan mekkora lehet az előrelépés, de a jelenlegi csúcsmodell, az iPhone 15 Pro Max 29 órányi videólejátszást, 25 órányi streamelést és 95 órányi hanglejátszást ígér, így ha igaz a szóbeszéd, akkor az iPhone 16 Pro Maxnek ezt kell felülmúlnia. A 9to5Mac ennek kapcsán egy múlt heti pletykát is felidéz, amely szerint az idei zászlóshajóba egy 4676 mAh-s akkumulátor kerül majd, 5%-kal licitálva rá az elődre.

A mostani szivárgás emellett megerősíti azt a korábbi, több forrásból is ismert jóslatot, hogy az iPhone 16 Pro és Pro Max nagyobb (6,3 és 6,9 hüvelykes) kijelzővel és továbbra is 8 GB memóriával érkeznek, valamint azt is tudni véli, hogy az Apple-nek sikerült tovább csiszolnia az iPhone 15 Pro-szériával debütált titán-alu keret gyártási folyamatát, lefaragva annak előállítási költségeit.

Mint mindig, most is érvényes az aranyszabály, hogy pletykát nem kezelünk tényként, de a kijelzők méretének növelésére  és a 8 GB memóriára vonatkozó megállapításokkal már annyi szivárogtatónál találkoztunk, hogy akár még igazak is lehetnek, ahogy az sem tűnik meredek elképzelésnek, hogy az Apple jelentősen növeli az üzemidőt a következő generációs csúcsmodell esetében.

Annál is inkább, mert egy független felmérés szerint már messze az iPhone Pro Max a cupertinóiak és a világ legjobban fogyó mobilja, ezért megéri tovább erősíteni a kategóriát a többi típussal szemben.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.