Hirdetés

Minden ötödik Facebook alkalmazott már a VR és AR részlegénél dolgozik



|

Egy friss jelentésnek hála képet kaptunk arról, hogy nagyjából hány főt is foglalkoztat a Facebook Reality Labs divízió.

Hirdetés

Habár valószínűleg még bőven vannak kiaknázatlan lehetőségek a virtuális és kiterjesztett valóságban, azért már most is találkozhatunk ezekkel a technológiákkal az élet több területén is, és több jól ismert vállalat is belekóstolt már ebbe a futurisztikus témába. Köztük például a Facebook, ami az Oculus csapatának felvásárlása óta több VR-headsetet is piacra dobott már, és nagyon úgy tűnik, hogy továbbra is szívesen foglalkozik az ilyesféle eszközökkel.

A The Information jelentéséből kiderült ugyanis, hogy a VR-ra és AR-ra szakosodott Facebook Reality Labsnek már közel 10 ezer dolgozója van, ami azt jelenti, hogy a vállalat munkatársainak majdhogynem egyötöde ennél a diviziónál ügyködik.

Hirdetés

Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a Facebook egyáltalán nem tervezi magára hagyni ezeket a technológiákat, sőt a jövőben talán még behatóbban foglalkozik majd velük.

A vállalat CEO-ja, Mark Zuckerberg egyébként nemrég adott is egy interjút a The Informationnek, amiben elég fényes jövőt jósolt a VR számára, és a jelek szerint bőven lát még lehetőségeket ebben a technológiában.

Ti kipróbáltátok már a Facebook valamelyik VR-eszközét?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.