Hirdetés

Minden saját boltját bezárja a Microsoft



|

Nem a koronavírus miatt, az csak felgyorsított egy amúgy is tervezett folyamatot. Az online módszer jövedelmezőbb.

Hirdetés

Hivatalosan is bejelentette a Microsoft, hogy "új utakat keres a közvetlen értékesítésben", és ennek keretében világszerte az összes saját üzemeltetésű boltját bezárja, kivéve négy kiemelt helyet: a New York Ötödik sugárútján, a Londoni Oxford Circuson, a Sydney központjában, valamint a cég redmondi kampuszán található üzleteket "élményközpontokká", azaz tulajdonképpen bemutatótermekké alakítja át. Apró érdekesség, hogy a londoni boltot szinte napra pontosan egy éve nyitották - nem működött sokáig.

Hirdetés

Bár elsőre azt hihetnénk, hogy a koronavírus miatti elővigyázatosság miatt hozta ezt a döntést a szoftvercég, de igazából a Covid-19 csak egy gyorsító tényező volt, sajtóértesülések szerint ugyanis már korábban is terveztek hasonló váltást, de csak 2021-ben indították volna el a folyamatot. Ugyan Európában most épp visszahúzódóban van a járvány első hulláma, ám világszerte, többek között Amerikában még súlyos gondokat okoz, és persze újabb erősödés is elképzelhető, tehát ha már egyszer úgyis tervben volt a bezárás, mindössze előbbre hozták a dátumot.

A Microsoft szerint a rolók lehúzása nem jár leépítéssel, a boltok dolgozói a cég más területein kapnak munkát. A mostani döntés hátterében az áll, hogy a Microsoft a partneri csatorna mellett közvetlenül értékesített termékei esetében teljesen rááll a digitális forghalmazásra. Egy időben, amikor a redmondi vállalat újra komolyabban ráfeküdt a fizikai termékek kiadására, például az azóta megszűnt mobilos üzletággal, vagy a Surface termékvonallal, még jól hangzott az, hogy az Apple Store-ok mintájára bolthálózatot tartsanak fent, de a számok mára mást mutatnak.

A Microsoft.com-on és az Xbox, valamint a Windows online boltjaiban havonta így is közel 1,2 milliárd vevő fordul meg a világ 190 országából, szóval egyértelműen látszik, hogy ez a jövő útja. A koronavírus miatti kijárási korlátozások alatt tapasztalható online átalakulások szintén azt mutatják, hogy az emberek könnyen átálltak az internetes vásárlásra és ügyintézésre, ráadásul a jelek szerint a járvány elmúltával is hajlandóbbak maradnak erre a módszerre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.