Hirdetés

Mindent kukába vágtak, elölről kezdődik az LG G7 fejlesztése



|

Az LG ügyvezetője állítólag a CES után rendelte el, hogy kezdjék el az alapoktól az új zászlóshajó fejlesztését.

Hirdetés

A dél-koreai The Investor forrásai szerint az LG ügyvezetője, Jo Seong-jin a 2018-as CES-t követően adta ki a mobilos divíziónak, hogy vágják a kukába az LG G7-et, és kezdjék el az alapoktól, elölről az új zászlóshajó fejlesztését. Mindezt egy LG-s dolgozó is megerősítette, bár névtelenül persze. 

Hirdetés

A mobilos részleg a jelek szerint nem sokkal azután kapta meg ezt a feladatot, hogy az LG elárulta: többé nem versenyez majd a riválisok határidőivel, és nem jelent be csak azért újabb és újabb okostelefonokat, hogy legyen közvetlen válasza a versenytársak legújabb megoldásaira. 

Mindezzel természetesen újra nyereségessé tennék a mobilos ágazatot, amely ezentúl akkor mutat be új terméket, ha az LG azt jónak látja. Egy-egy modell tovább marad reflektorfényben (és több verzió lesz belőle). Az LG G7 neve sem G7 lesz

Mindennek fényében immáron biztosra vehetjük, hogy igazak voltak a pletykák, és az új LG csúcskészülék nem mutatkozik be az idei MWC-n. A későbbi bejelentés mindenesetre nem várt újításokat és persze Snapdragon 845-ös SoC-t hozhat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.