Hirdetés

Sok meglepetést hozott a 2019-es mobilok nagy kameratesztje

|

Marques Brownlee idén is megcsinálta a nagy kameratesztet, amely több meglepetést is eredményezett.

Hirdetés

Az egyik legnépszerűbb YouTuber, Marques Brownlee először tavaly csinált egy úgynevezett vak kameratesztet a legnépszerűbb okostelefonokkal. A legnépszerűbb modelleket páros ágakban versenyeztette egymással, és a rajongóknak kellett szavazni (a konkrét készülékek ismerete nélkül), hogy a kettő közül melyik fotó a jobb. Az eredmények már tavaly is meglepőek voltak, akkor egyébként a Huawei Mate 20 Prót választották a felhasználók az év kameramobiljának, úgy, hogy kizárólag fotók alapján válogathattak, nem a készülékek ismeretében. 

Idén megismételte a YouTuber a tesztet, az azóta érkezett népszerű mobilokkal. Összesen 6 millió szavazatot kapott a Twitteren és az Instagramon a képekre, és megint volt pár meglepetés. A Mate 30 Prót például kiütötte a Galaxy Note 10+, amely végül meg is nyerte a versenyt. 

Az ezüstérmes a Galaxy S10e lett, ami logikus, hiszen a másik ágról indulva igazából majdnem pontosan ugyanazt a kamerarendszert használta (csak a szoftveres feldolgozásban akad pár elhanyagolható különbség). Az S10e kiütötte a Xiaomi Mi Note 10, OnePlus 7T Pro és Pixel 4 készülékeket. Az iPhone 11 Pro pedig rögtön az elején rosszabbnak bizonyult, mint a OnePlus 7T Pro: megdöbbentően hideg színhőmérsékletű fotót készített ugyanis, amit utáltak a szavazók. 

Hirdetés

Nem meglepő, hogy a Samsung vitte az első helyeket: a gyártó képfeldolgozási algoritmusai az élénk, sokszor túlszaturált színekre, a világos expozícióra építenek. Marques szerint pedig az emberek a közösségi médiában vagy akár máshol felbukkanó fotókból azt szeretik, ami a lehető legvilágosabb, élénk színekkel, függetlenül attól, hogy melyik kép a jobb minőségű (vagy realisztikus). És az is kiderült, hogy még mindig hajlamosak túlzó és megdöbbentő véleményeket alkotni már akkor is, ha valaki egymás mellé tesz két fotót. 

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.