Hirdetés

Mobiljátékos boltot tervez indítani a Microsoft



|

Egyelőre nem tudjuk, hogy a redmondi cég miképp akarja felvenni a harcot az Apple-lel és a Google-lel.

Hirdetés

Az Egyesült Királyság Verseny- és Piacfelügyeleti Hatósága nem nézi jó szemmel, hogy a Microsoft 68 milliárd dollárért fel szeretné vásárolni az Activision Blizzard Kinget, a tranzakcióval ugyanis rendkívül sok erőforrás és erős IP kerülne új tulajdonoshoz, és sokan meg vannak győződve arról, hogy ez ártana a piaci versenyhelyzetnek.

Az akvizíció ellen a Sony is mindent megtesz, egyelőre kevés sikerrel.

Hirdetés

Miközben a Microsoft épp azzal van elfoglalva, hogy meggyőzze az angliai hatóságot arról, nem élne vissza az ABK felvásárlásával kialakuló helyzettel, a The Verge-nek egy újabb érdekesség tűnt fel. A portálhoz eljutott információk szerint a redmondi vállalat azt tervezi, hogy saját mobiljátékos boltot hoz létre, amihez hatalmas segítség lenne ez a tranzakció, hiszen a teljesség igénye nélkül olyan húzócímeik lehetnének, mint a Call of Duty Mobile, a Diablo Immortal és a Candy Crush.

Persze tudják, hogy nem lesz egyszerű, a Google ugyanis nem nézi jó szemmel, ha valaki a Play Store-on kívül szeretne működni a platformon, az Apple pedig még ennél is vérmesebb, minden erre irányuló próbálkozást csírájában próbál elfojtani. Kérdés, hogy mennyire lenne egyáltalán sikeres egy ilyen platform, hiszen még PC-n sem tudták felvenni a versenyt az Epic Games Store-ral és a Steammel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.