Hirdetés

Most már hivatalos: kötelező lesz cserélhető akkut tenni a mobilokba



|

Újabb fontos mérföldkövet hagyott maga mögött az erről szóló EU-szabályozás.

Hirdetés

Az Európai Parlament még júniusban adta áldását az elemekről és akkumulátorokról szóló új uniós szintű rendeletre, amely az említett eszközök teljes életciklusát szabályozni fogja a gyártástól az újrahasználatig és az újrafeldolgozásig, valamint biztosítja, hogy azok biztonságosak, fenntarthatók és versenyképesek legyenek.

A rendelet ezért számos területet érint, de a legismertebb az az előírás, amelynek értelmében 2027-től minden gyártónak cserélhető akkumulátorokkal kell ellátnia a készülékeit életben tartó akkumulátorokat, beleértve az okostelefonokat is. Az EP áldása az első fontos lépés volt a szabályozás életbe lépése felé, most pedig a másodikat is megtette a csomag.

Hirdetés

A tagállamok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács ugyanis nemrég szintén elfogadta a tervezetet, s ezzel az EU jogalkotási folyamatának értelmében már csak a tagállami parlamenteknek kell azt beiktatniuk a saját törvényeikbe.

"A rendelet kimondja, hogy 2027-re a készülékekbe beépített hordozható elemeknek, illetve akkumulátoroknak a végfelhasználó által eltávolíthatónak és cserélhetőnek kell lenniük. A rendelet elegendő időt hagy a gazdasági szereplők számára ahhoz, hogy termékeik tervezését e követelményhez igazítsák. Ez fontos rendelkezés a fogyasztók számára. A könnyű szállítóeszközökben használt akkumulátorok esetében követelmény lesz, hogy független szakember által cserélhetők legyenek."

- közölte az Európai Tanács a szabályozásról, amely visszahozza a kétezres évek egyszerűen cserélhető mobilos akkuit, s ezzel nagyban hozzájárulhat az okostelefonok életciklusának meghosszabbításához.

A szövetségi szintű szabályozás központi célja a körforgásos gazdaság támogatása, ennek jegyében pedig a telepek életciklusának végére vonatkozó követelményeket is megállapít, beleértve a begyűjtési célértékeket és kötelezettségeket, az anyaghasznosításra vonatkozó célértékeket és a kiterjesztett gyártói felelősséget.

Ami a gyártókra vonatkozó begyűjtési célértéket érinti, ez 2027 végéig 63%, 2030 végéig pedig 73%-os visszagyűjtést határoz meg a hulladékká vált hordozható elemek és akkumulátorok kapcsán. A könnyű szállítóeszközökben (pl. elektromos rollerek és kerékpárok) használt, hulladékká vált akkumulátorokra vonatkozóan 2028 végéig 51%-os begyűjtés, 2031 végéig pedig 61% a cél.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.