Hirdetés

Most üthet csak igazán vissza, hogy az Apple kimaradt a hajtogatós- és AI trendekből



|

Egy friss jelentés szerint üzleti szempontból nem áll fényes időszak előtt az iPhone.

Hirdetés

Az elmúlt évek során megfigyelhettük, hogyan növekszik folyamatosan a hajtogatós okostelefonok piaca, a miközben a mesterséges intelligenciás funkciók is egyre fontosabb szerepet töltenek be, hiszen a nemrég leleplezett Galaxy S24 Ultrát már teljes egészében erre húzták fel a koreaiak. Az új trendekkel hagyományosan sokáig kiváró Apple-nél viszont továbbra sem látszik az irányváltás, ez pedig egy rangos elemző szerint az előttünk álló időszakban már látványosan ártani fog az iPhone-ok eladásainak.

Az erről szóló jelentést Ming-Chi Kuo jegyzi, aki a beszállítói lánc alapos ismerőjeként évek óta tünteti ki magát többnyire pontosnak bizonyuló előrejelzésekkel az almás cég kapcsán. A KGI Securities szakértője a Mediumon megosztott beszámolójában arról ír, hogy jelenleg a hajtogatós mobilok és a mesterséges intelligencia trendje hajtja a prémium mobilos szegmenst, az Apple pedig meg fogja érezni, hogy kimarad ezekből.

Hirdetés

Kuo arra számít, hogy 2024-es első és második felében az iPhone 15 és a várhatóan ősszel megjelenő iPhone 16 széria eladásai is 10-15%-os visszaesést fognak mutatni 2023 azonos időszakaihoz képest, ezért a szakértő tudomása szerint a cupertinóiak már csökkentették is a várakozásaikat a 2024-es első félév kapcsán. A beszámoló ehhez megjegyzi, hogy az Apple az utóbbi hetekben 30-40%-kal kevesebb telefont adott el Kínában, mint tavaly ilyenkor, ami a Huawei visszatérésének és a hajtogatós modellekre éhes helyi vásárlóknak tudható be.

Az elemző úgy tudja, hogy az Apple legalább 2025-ig nem fog olyan iPhone-t piacra dobni, ami jelentősebb dizájnváltozást vagy átfogó mesterséges intelligenciás ökoszisztémát tartogat, az első ilyen készülékek színre lépéséig pedig a lemaradás folyamatosan ártani fog az almás mobilok üzleti teljesítményének. Ez a jóslat némiképp cáfolni látszik egy másik elismert szivárogtató, Mark Gurman értesüléseit, aki nemrég arról írt, hogy az Apple az iPhone 16 szériával debütáló iOS 18-ban indíthatja el az AI forradalmat  

Kuo jelentése ugyanakkor megerősíti azokat a korábbi híreszteléseket, melyek szerint az iPhone 16 modellcsalád lényegében ugyanúgy fog kinézni, mint a 15-ös széria, eltekintve egy új, dedikált videós gombtól, valamint a Pro és Pro Max készülékek megnövelt (6,3 és 6,7) hüvelykes méretétől.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.