Hirdetés

Mostantól láthatják a szülők, hogy kivel beszél a gyermekük a Snapchaten

|

Beérett a jogalkotói nyomásgyakorlás, hatékonyabb szülői felügyeleti eszközökkel bővült a Snapchat.

Hirdetés

Az Egyesült Államokban tavaly ismét nagy figyelmet kapott, hogy milyen hatással van a közösségi média a kiskorúakra, miután egy egykori alkalmazott kiszivárogtatta, hogy az Instagram még a platform saját belsős kutatása szerint is negatívan befolyásolja a 18 év alattiak mentális egészségét.

A Szenátus Kereskedelmi Bizottsága ősszel egy meghallgatást is tartott az ügyben, ahol a legnagyobb platformoknak kellett beszámolniuk a gyermekek és tinédzserek védelmében hozott intézkedésekről. A főként a fiatalok körében népszerű Snapchat itt tett ígéretet, hogy rágyúr a témára, ennek beváltása a most megjelent Family Center felület.

Hirdetés

Az új eszköz a szülői felügyeletet teszi hatékonyabbá azáltal, hogy rálátást biztosít a kiskorúak barátlistájára és arra, hogy kivel társalogtak az utóbbi 7 napban. A beszélgetések tartalma ugyanakkor továbbra is titkos marad, amit az üzemeltető Snap azzal indokol, hogy ez a való életet tükrözi, ahol a szülők többnyire tudják, kikkel áll kapcsolatban a gyermekük, de azt már nem, hogy miről társalognak a barátaikkal.

A Family Center másik hasznos funkciója, hogy a szülők közvetlenül erről a felületről is jelenthetik a gyanúsnak vélt fiókokat, a következő hetek során pedig tovább bővül a lehetőségek tárháza, és a kiskorúak újonnan hozzáadott barátai is kiemelést kapnak, így biztosítva, hogy a szülő mindig naprakész legyen az ismerősök körét illetően. A Snap azt ígéri, hogy az ősz során tartalomszűrési lehetőségekkel bővíti a felületet, valamint lehetővé teszik, hogy a 18 év alatti felhasználók a szülőknek is értesítést küldjenek arról, ha jelentenek valakit, vagy valamilyen problémásnak vélt tartalmat.

A Family Centerről szóló közleményében a Snap kiemelte, hogy már korábban is történtek lépések a kiskorú felhasználók védelmében. Egy ideje például alapértelmezett beállítás, hogy a tinédzserek csak a barátlistájukon lévő személyekkel kommunikálhatnak, és csak azoknak ajánlja őket barátként a rendszer, akikkel legalább egy közös ismerősük van, ami kiterjed a keresési eredményekben való megjelenésre is.  A legfontosabb korlátozás viszont talán az, hogy a tinédzsereknek egyáltalán nem lehet nyilvános a profiljuk.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.