Hirdetés

Motorcsónakos üldözést követően kapcsoltak le GPU-csempészeket Hongkongban



|

A kínai hatóságok a hongkongi nemzetközi repülőtéren vették észre a gyanús tevékenységet.

Hirdetés

Filmekbe illő történet, ahogy egy csempész csapat menekülni próbált a hatóságok elől Hongkongban. Miután észrevették, hogy az áruk pakolása alatt közelednek feléjük az ellenőrök, úgy gondolták, hogy jó ötlet egy motorcsónakba pattanni, és menekülőre fogni a dolgot. Később kiderült, hogy az Nvidia videokártyák mellett még több különböző terméket is megpróbáltak becsempészni.

Hirdetés

A Hong Kong International Airport közelében kötötték ki azt a halászhajót, amiről elkezdték pakolni a csomagokat egy kisebb motorcsónakra. A kínai hatóságok észrevették a gyanús tevékenységet, de ahogy közeledtek a csempészek felé, azok elkezdtek menekülni a motorcsónakkal. Rövid vízi üldözést követően elkapták a bűnözőket, akik a rendőrségi jelentés alapján közel 300 darab Nvidia CMP 30HX GPU-t próbáltak értékesíteni. Nem csúcsteljesítményű videokártyákról van szó, de úgy tűnik, hogy erre is bőven akad kereslet.

A kártyák mellett a csempészek széles portfólióval kereskedtek. A beszámolók szerint többek között tengeri uborkát, cápauszonyt és még különböző tech eszközöket is próbáltak átrakodni az egyik hajóról a másikra. A hatóságokat meg is lepte, hogy a sokféle termék között ilyen sok videokártyát is találtak.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.