Hirdetés

Műholdas mobil nélkül telefonált a világűrön át a Vodafone



|

Történelmi mérföldkövet ért el a telekommunikációs cég.

Hirdetés

A magyarországi üzletág tulajdonosváltása miatt ugyan nálunk már csak korlátozott ideig lesz jelen a Vodafone név, a brit anyacég azonban világszerte továbbra is közel 70 országban nyújt telekommunikációs és IT-szolgáltatásokat mind lakossági, mind vállalati ügyfelek számára.

A Vodafone egy amerikai partnerrel, az AST SpaceMobile-lal fogott össze, hogy műhold-alapú hálózati kapacitásra tegyen szert, most pedig egy fontos mérföldkövet ért el a nemzetközi együttműködés.

Hirdetés

A cég sajtóközleménye alapján ugyanis a Vodafone egyik mérnöke, Joséf Guverra nemrég Spanyolországban fogadott egy 5G-alapú internetes hanghívást, amit Hawaii-on kezdeményeztek, és egy alacsony Föld körüli pályán keringő szatelliten keresztül került továbbításra. Guverra egy átlagos, kereskedelmi forgalomban kapható Samsung Galaxy S22-őt használt a híváshoz, melynek célba juttatásáért az AST SpaceMobile BlueWalker 3 nevű tesztműholdja felelt.

Az AST ezzel párhuzamosan a mobilinternetes szolgáltatást is próbára tette, rekordot jelentő 14 Mbps-os sebességet érve el. A Vodafone hosszabb távú célja, hogy a hagyományos mobilinternetes hálózatra nem csatlakozó európai és afrikai régiókat is lefedjék.

"Azzal, hogy Európába irányítottuk a világ első űrből indított 5G hívását, újabb fontos lépést tettünk e törekvés megvalósítása felé. Izgatottan várjuk, hogy az AST SpaceMobile-lal való partnerségünk révén az űrtechnológia élvonalába kerüljünk."

- értékelte az eredményeket Margherita Della Valle, a Vodafone-csoport vezérigazgatója, aki egy gyenge üzleti eredményeket hozó időszakot követően, tavaly decemberben vette át a vállalat irányítását, majd jelentős leépítéseket hajtott végre. A világűrbéli telekommunikációs projekt keretében az AST SpaceMobile még 5 BlueBird-műholdat szeretne pályára állítani, amire 2024 első negyedévében kerülhet sor.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.