Hirdetés

Nagy lendülettel tér vissza a magyar piacra, színes-hajtogatós mobillal és barátságos árazással ered a Samsung-Apple duó nyomába a Motorola



|

A Samsung és az Apple mellé a dobogó harmadik fokára a Motorola jelentkezett be - nem lesz egyszerű küzdelem, de a cég óriási erőket mozgósít ennek érdekében.

Hirdetés

A több mint 90 éves márka már a korai mobilok korszakában nagy tiszteletet vívott ki a felhasználók körében. Hazánkban is óriási siker volt a Razr V3, vagy az olcsóbb Pebl, majd a cég az okostelefonok piacán is igyekezett megvetni a lábát, mígnem először a Google (2011), utána pedig a Lenovo (2014) birtokába került. Ezt követően voltak ugyan próbálkozások, ám a magyarországi piacról szépen lassan kikopott a Motorola minden terméke. Nem is csoda, a konkurensekhez képest (különösen a kínai, feltörekvő márkákhoz hasonlítva) rendre technológiailag elmaradott, megkésett és kissé drága mobilokat gyártott.

A helyzet a 2019-ben bemutatott Motorola Razr készülékkel kezdett megváltozni: ez már egy abszolút fejlett, androidos, hajtogatható okostelefon volt. Emellett az Edge-család is egyre inkább magára talált: klasszikus formájú, középkategóriás mobilokat kaptunk, amelyeknek nagyon fájdalmas hiányosságuk nem volt, ráadásként a kezelőfelület a Google alapjaihoz közeli volt.

Hirdetés

Emellé érkezett meg a Lenovo márkaneve alatt megjelent ThinkPhone, ami a ThinkPadek dizájnjára hajazó, inkább üzletinek tekinthető mobil. De most minden megváltozik…

Teljes gőzzel irány a dobogó

Kevesen tudják, de a Motorola nem csupán az amerikai piacon népszerű, Nyugat-Európában és a körülöttünk található országok többségében is két számjegyű piaci részesedéssel dicsekedhet. Magyarországon viszont jelenleg szinte nem is mérhető. Ezen kíván most változtatni a Levono ernyője alatt dolgozó, ámde teljesen különálló entitásként kezelendő gyártó. Nem csupán nagyravágyó tervekkel, hanem konkrét eszközökkel is megkezdte a munkát egy új, jelenleg épülő csapat. Az egyik legfontosabb lépésen már túl is van a hazai gárda: mindhárom szolgáltatónál megjelentek a Motorola készülékei, sőt különböző ajándékokkal is igyekszik felhívni mobiljaira a figyelmet a gyártó. Van, ahol okosórát (Edge 40, Telekom), van, ahol elektromos rollert adnak ajándékba a telefon mellé (Razr 40 Ultra, Vodafone). A nagyobb, hazai szaküzletekkel is sikerült megállapodni, így a legtöbb kereskedőnél elérhetőek (vagy elérhetőek lesznek) a Motorola mobiljai.

A másik fontos tényező, ami a sikerhez elengedhetetlen, az a modern, jó és versenyképes mobiltelefon. A cég jelenleg két fontos modellel van jelen hazánkban: az egyik a középkategóriás Edge 40, amely vékony, bőrborítású, vízálló, támogatja a gyorstöltést, valamint a Razr 40 Ultra, amely egy kagylószerűen összecsukható, nagy külső kijelzős prémium mobiltelefon. A Motorola telefonok egyik kiemelt szolgáltatása a Ready For technológia, amely a teljes értékű PC-mobil kapcsolatot hivatott megoldani. Ez a két készülék még csak a kezdet, szeptember második felében újabb modellekkel bővül a kínálat.

A Motorola mobilok tervezésekor nem csupán a belsőre figyeltek oda a mérnökök, a Pantone-nal kötött megállapodásnak hála ezek a telefonok az év aktuális színében is megvásárolhatók. 2023-ban ez nem más, mint a Viva Magenta, aminek a cég hazai képviselője szerint elsöprő sikere van.

Igen nehéz feladatot tűzött ki magának a Motorola hazánkban, amihez egészen biztosan lesz néhány szava a Samsungot és Apple-t követő többi gyártónak, például a Xiaominak és a Honornak, de a többi, kisebb konkurenst jó eséllyel megszorongathatja, ha ezúttal kitartóan ostromolja a dobogót jó és jól árazott termékekkel, plusz vonzó akciókkal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.