Hirdetés

Nehezebb lesz kitalálni, milyen tévét veszünk a Samsungtól



|

Egy friss jelentés szerint a gyártó szándékosan megnehezíti a QD-OLED és WOLED modellek megkülönböztetését.

Hirdetés

A Samsung sokáig vonakodott beszállni az OLED tévék piacára, és a különböző LCD-alapú fejlesztésekre helyezte a hangsúlyt, ám a vásárlói trend végül egyértelműen az előbbi technológia irányába mozdult el, így egy ideje már a kék logós márkánál is vásárolhatunk ilyen modelleket.

Egy friss jelentés szerint azonban az idei évtől nehezebb lesz megtudni, hogy pontosan mit is kapunk a pénzünkért, a koreaiak ugyanis szándékosan összemossák a különböző, ám minőségben nem teljesen ugyanazt nyújtó OLED variánsokat.

Hirdetés

Az Ars Technica egy koreai lap és egy youtuber értesüléseire alapozva arról ír, hogy a 2024-es modelleknél a Samsung már nem fogja feltüntetni, hogy az adott tévé QD-OLED (quantum dot OLED) vagy WOLED (white OLED) kijelzővel érkezik. Márpedig a két technológia merőben más alpixel struktúrával bír, így a tulajdonságaik sem megegyezőek, ami miatt a Samsung korábban úgy reklámozta a QD-OLED készülékeket, mint amelyek gazdagabb színeket nyújtanak a WOLED paneleknél.

Ha viszont a hihetünk a pletykának, az erre szolgáló megjelölés eltűnik a 2024-ben forgalmazott tévékről, amit az is alátámaszt, hogy az S85D, S90D és S95D szériás készülékek januári bejelentésekor sem hangzott el az alkalmazott technológiára vonatkozó tájékoztatás, miközben az biztosra vehető, hogy a gyártó továbbra is vegyesen használja majd a két megoldást. Kiállításokon látott készülékek alapján például a belépő szintű S85D WOLED, az S95C széria viszont már QD-OLED megjelenítővel érkezik.   

A sztori koreai forrása úgy tudja, hogy a különbség elkendőzésére azért kerül sor, mert a Samsung Display gyártópartnere, az LG azt kérte a vállalattól, hogy az a továbbiakban ne pozicionálja rosszabb megoldásként a WOLED paneleket a vásárlóknak. Egyes független tesztek szerint viszont az eltérő képpontstruktúrából adódóan a QD-OLED valóban tisztább színeket nyújt, míg a fehér pixelek megjelenítésében a WOLED tűnik ki, ami például a HDR-tartalmaknál lehet előnyös.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.