Hirdetés

Nem hiszed el: kriptofarmot találtak egy bíróság szellőzőrendszerében



|

Jól eldugták a hardvert a szemfüles bányászok, de nem eléggé.

Hirdetés

A kriptovaluták árfolyamának összeomlásával ugyan jelentős mértékben visszaszorult a blokkláncpénzek bányászata iránti lelkesedés, ám még így is bőven akadnak, akik ezzel a tevékenységgel igyekeznek kiegészíteni a jövedelmüket, a jelek szerint akár komoly kockázatot is vállalva.

Akármilyen hihetetlen ugyanis, Lengyelországban közvetlenül a törvény orra előtt, a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság épületében sikerült lefoglalni egy illegális kriptofarmot, amit az épület szellőzőrendszerében rejtettek el az üzemeltetők - számolt be róla a helyi illetőségű tvn24.

Hirdetés

Azt nem tudni, hogy mennyi ideje működhettek a bányászatra használt hardverek, de a cikk alapján havonta több száz - több ezer zlotyra rúgó (1 lengyel zloty 86 forint) áramot zabált fel az infrastruktúra. Ez a magas rezsi indokolhatta a merész helyválasztást, hiszen önmagában a kriptobányászat nem ütközik törvénybe. A művelet azért is maradhatott sokáig észrevétlen, mert az elkövetők nem a bíróság hálózatán, hanem a saját modemüket használva csatlakoztak az internetre.

A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Varsóban. Forrás: tvn24.pl
A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság Varsóban. Forrás: tvn24.pl

A szellőzőcsatornába és a padlóba rejtett eszközök lefoglalása még szeptemberben történt, vádlottja viszont továbbra sincs az eljárásnak. Annyi bizonyos, hogy a bíróság a rendőrségi akció utáni hetekben felmondta a szerződést az informatikai rendszerét kezelő privát céggel, amely pedig ezzel párhuzamosan kirúgott két alkalmazottat, akik a bányászhardvert rejtő épületrész karbantartáséért feleltek.

A tvn24 érdeklődésére egy bíró közölte, hogy a bűncselekmény nem érintette a bíróságon tárolt adatok biztonságát, az esetről pedig a Belbiztonsági Ügynökséget is értesítették. Az ismeretlen tettesek ellen áramlopás vádjával indítottak eljárást.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.