Hirdetés

Nem is lett olyan drága az LG V50 ThinQ 5G



|

Maga az LG tette közzé az első 5G-s mobiljának és az érdekes kiegészítőjének a hivatalos vételárát, ami sokak számára lett kellemes meglepetés.

Hirdetés

Az LG nemrég úgy döntött, elárulja, hogy mennyibe kerül majd az első 5G-s okostelefonja, az LG V50 ThinQ 5G. A hivatalos közlemény szerint a készülék vételára (Dél-Koreában) 304 000 forintnak felel meg. Ez bár igen magas összeg, messze nem olyan horribilis, mint amire az elemzők és a fogyasztók számítottak. 

Hirdetés

A legtöbb szakértő azt várta, hogy szinte minden 5G-s csúcsmobil ára inkább az 1500 eurós tartomány körül mozog majd. Természetesen "kedvezően" magas árak ide vagy oda, az 5G-s LG és Samsung okostelefonok azért észrevehetően többe kerülnek, mint az LTE-képes csúcsmodellek (márkán belül nézve például a Galaxy S10+ vagy a G8 ThinQ).

 

Az LG elismerte, hogy ez az összeg igen magas, azonban azzal magyarázta, hogy számos 5G-s jelfeldolgozó alkatrészt kellett beépíteni, ami ráadásul nagyobb akkumulátort és erősebb hűtési rendszert is igényelt az 5G-s teljesítmény stabilan tartásához. Ezt persze már előre tudtuk, ezért várta mindenki, hogy jóval drágábbak lesznek az 5G-s mobilok. 

Bár hardverben gyengébb, a V50 ThinQ 5G a Galaxy S10 5G egyik nagy ellenfele lehet, illetve az LG reményei szerint a 190 dolláros áron közelítő Dual Screen tokkal akár a Galaxy Foldnak is odacsaphat. Dél-Koreában az LG április 19-én dobja piacra az új készüléket és a kiegészítőt. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.