Hirdetés

Nem lesz LG G7



|

Maga a készülék érkezik, de más néven: az LG jelenleg is az új nevét fontolgatja a következő zászlóshajónak.

Hirdetés

Dél-koreai jelentések szerint az LG jelenleg is azon gondolkozik, hogyan nevezze el a következő zászlóshajóját, amelyet eddig LG G7 néven emlegettünk. LG G7 ugyanis nem lesz: a csúcsmodellt átkeresztelik, azért, hogy az LG jobban versenyezhessen az Apple-lel és a Samsunggal. 

Hirdetés

Az LG szerint a csúcskészülékek átnevezése egyáltalán nem szokatlan ebben az ágazatban, ugyanakkor hozzátette, hogy egyelőre még nem döntöttek arról, mi lesz a neve a következő zászlóshajójuknak. 

Az LG egyik embere ugyanakkor arról árulkodott, hogy az új modell neve két számjegyből állhat, de egy teljesen új nevet is fontolgatnak jelenleg. 

Érdekesség, hogy a G széria először 2012-ben jelent meg, amikor az LG bemutatta az Optimus G-t. A következő években elhagyták az Optimus részt, és azóta is a G sorozat futott. 

Az LG következő csúcskészüléke február végén, a 2018-as MWC-n mutatkozik majd be, tehát egy darabig még várnunk kell az új névre. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.