Hirdetés

Nem mindenki fizetne egy vagyont az új iPhone-ért



|

A Barclays szerint a fogyasztók mindössze 11 százaléka hajlandó 1000 dollárnál is többet adni egy új Apple okostelefonért.

Hirdetés

A Barclays ügyfelei újabb információkat kaptak az Apple tizedik évfordulós iPhone-járól, amelyekhez a CNBC is hozzájutott. Ezek alapján az Apple olyan ponthoz ért, ami nem vonzza a vásárlókat, hanem inkább elfordítja a cégtől. 

Hirdetés

Az iPhone 8 a várakozások szerint 1000 - 1200 dolláros (eurós) indulóárral érkezhet meg. A bank felmérései szerint azonban mindössze a fogyasztók 11 százaléka lenne hajlandó 1000 dollárnál is többet kiadni egy iPhone-ért. 

A most is iPhone-t használók körében jobb a helyzet, ott már 18 százalék költene el ennyi pénzt egy okostelefonra. 

Ez alapvetően nem sok jót ígér az Apple-nek, bár a felmérésben résztvevők akár havi 48,5 dollárt is adnának egy éven keresztül a készülékért, vagyis készülékváltás keretében talán többen döntenének az újdonság mellett. 

Az iPhone 8 nagy újdonsága a keret nélküli OLED-panel lehet, illetve az arcfelismerő funkció. A KGI Securities becslései szerint 2-4 millió modell kerülhet a boltokba a megjelenéskor, vagyis sokan be kell majd érjék egy iPhone 7S vagy iPhone 7S Plus készülékkel. 

Döbbenetes, de a felmérések szerint az emberek 85 százaléka hajlandó lenne még több pénzt kiadni egy újgenerációs okostelefonért, vagyis mindig több pénzt adnának egy újért, mint amennyiért az előzőt vették. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.