Hirdetés

Nem mindenki járt jól a PlayStation 4 legutóbbi frissítésével



|

A System Update 9 sokaknál okozott lassulást, vagy egyenesesen téglát csinált a konzolból.

Hirdetés

Hogy egy frissítés nem mindig sikerül jól, arról számos nagy tech cég tudna mesélni, most éppen a Sony került sorra. A PlayStation 4 napokban kiadott csomagja, a System Update 9 kapcsán ugyanis rengeteg felhasználó panaszkodik kisebb-nagyobb gondokra.

A frissítés fő dobása, hogy már az előző generációs gépen is megtekinthetők a PlayStation 5-ös trófeák, de egyebek mellett igazít a PS4 Remote Play működésén (már mobilnettel is megy) és a szülői felügyeleten is.

Hirdetés

Akik pórul jártak, azoknak viszont belassuló rendszert, működésképtelenné váló appokat és játékokat, vagy éppenséggel teljes egészében lehaló konzolokat is tartogatott az update. A hiba egyaránt jelentkezik az alap PS4-en, a Slimen és a Prón is, tehát nem korlátozódik egyetlen szériára.

A Redditen népes csoport gyűlt össze a károsultakkal, az egyik hozzászóló szerint nem kizárt, hogy a problémát a HDD hibás szektorai okozhatják. Hivatalos reakció viszont egyelőre nincs, úgyhogy mindez csak találgatás. Az is érdekes, hogy egyeseknél 1-2 nap elteltével ismét életre keltek a téglává átlényegült PS4-ek.

Mindezek mellett ugyan bőven akadnak olyanok is, akiknél gond nélkül települt a firmware frissítés, de ha esetleg még nem vagy túl rajta, a biztonság kedvéért érdemes lehet kivárni a telepítéssel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.