Hirdetés

Nevet kellett változtatnia egy nőnek az iOS 17 miatt



|

Az Apple csak egy apróságon módosított a Siri kapcsán, de ez sokak számára nagyon kellemetlenül sülhet el.

Hirdetés

A napokban volt 12 éve, hogy a külsős alkalmazásként indult Siri hangalapú asszisztens bekerült az iOS-be, amely a megboldogult Cortanával szemben az almás ökoszisztéma népszerű elemévé nőtte ki magát. A segédet 2014 óta a "Hey Siri" paranccsal is felébreszthettük, a nemrég debütált iOS 17-ben viszont már a "hey" sem szükséges, elég csak a nevet kimondanunk. Ez pedig állítólag komoly gondokat okoz egy fiatal skóciai nőnek, és közel sem ő lehet az egyetlen, akit érint a probléma.

Elsőként a The Sun című bulvárlap számolt be róla, hogy az Edinburgh-ban élő fitneszedző, Siri Price a iOS 17 debütálása óta kénytelen "Siznek" hívatni magát a barátaival és ismerőseivel, mivel a Siri állandóan aktiválódik a közeli iPhone-okon, valahányszor csak kiejtik az igazi nevét.

Hirdetés

A hölgy elmondása alapján már a "Hey Siri" paranccsal is előfordult a jelenség, ám azt még kezelni lehetett, ezúttal viszont nem maradt kerülőút.

"A barátom a minap kapta meg az új [iOS 17-es] frissítést és észrevette, hogy minden alkalommal felébreszti a telefonját, amikor hozzám szól. A munkatársaimnak is le kellett ülniük, hogy kitaláljanak egy megoldást, mert állandóan beindultak az emberek telefonjai."

- jellemezte az új valóságot Price, aki szerint az Apple egy olyan nevet is választhatott volna az asszisztensnek, amit nem viselnek valódi személyek, hiszen messze nem ő az egyetlen Siri a világon. Ha a történet igaz, az valóban nagyon kellemetlen lehet az edző számára, azt viszont nem árt hozzátenni, hogy a The Sun nem épp a tévedhetetlenségéről híres.

Ezt maga a Siri-sztoriról szóló jelentés is bizonyítja: a cikk állítása szerint a Siri név a "Speech Interpretation and Recognition Interface" rövidítése, ám az asszisztens egyik alkotója már több mint 10 éve elárulta, hogy egy norvég kollégája után keresztelte el a szolgáltatást, a név pedig egyébként egy gyönyörű nőt jelent, aki győzelemre vezeti az embert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.