Hirdetés

Novemberben debütálhat az első Apple processzoros MacBook



|

Egyre valószínűbb, hogy egy novemberi rendezvényen mutatja be az Apple az első saját processzoros MacBookját.

Hirdetés

Szeptemberben az új Apple Watch és iPad modellek, októberben az iPhone 12 széria debütált, a pletykák szerint novemberben pedig az első Apple processzoros MacBook jön. Erről többször is beszéltek már, és bár még nem hivatalos, de Jon Prosser szerint november 17-én tartja meg a bemutatót majd az Apple. Ez lesz az első olyan Mac, ami leváltja az Intel processzort. 

Prosser szerint az Apple egy héttel a rendezvény előtt, november 10-én jelenti be az eseményt. Korábban a Bloomberg is novemberi bemutatót emlegetett az új Macekkel kapcsolatban. 

Hirdetés

Az Apple még a 2020-as WWDC-n vázolta a terveit, amelyek szerint Intel processzorok helyett saját chipet épít a jövőben a gépeibe. Az első ilyen még idén megérkezik, de további részleteket még mindig nem közölt hivatalosan az Apple. Prosser szerint novemberben jön az AirTags követő is, de az AirPods Studio fejhallgatót jövő márciusra halasztották. A bejelentéseket pedig azért bontják szét állítólag, mert az események virtuálisak, így már nem kell a sajtónak a helyszínre utaznia. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.