Hirdetés

Nyugalomra int a NASA, márciusban sem csapódik a Földbe aszteroida



|

A hatalmas aszteroida, név szerint a 2001 FO32, március 21-én halad majd el a Föld mellett, a becsapódástól szerencsére nem kell félnünk.

Hirdetés

Érthető, hogy napjainkban, mikor épp az egész világ a koronavírus átvészelésével küzd, kicsit könnyebben pánikolnak be az emberek, mikor meghallják, hogy egy hatalmas aszteroida halad a Földünk felé.

Szerencsére félelemre most sincs okunk, ezt egyenesen a NASA-tól tudjuk, akik minden alkalommal nyugalomra intik az embereket, ha a média kicsit túlzásba esik a tények kiszínezésével kapcsolatban. Az űrkutató cég most is világossá tette, nem kell félni a 2001 FO32-től, az ugyanis biztonságos távolságban halad majd el a Föld mellett március 21-én.

Hirdetés

A NASA aszteroidákat figyelő Twitter-oldala is posztolt, a bejegyzésben pedig leírták, a hatalmas kő 1.3 millió kilométer távolságban halad majd el a Föld mellett. Ez ötször több, mint amilyen távolság van a Föld és a Hold között.

A kiemelt figyelem oka az aszteroida mérete lehet. Ugyan az égitestet már 2001-ben felfedezték, az átmérőjéről még mindig nincs biztos információ. A számítások 1.7 kilométer és 770 méter közötti átmérőre tippelnek.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.