Hirdetés

Csirkét sütni telefonról: na, ez már igen!



|

Ülünk a kanapén, isszuk a sört, és néha koppintunk egyet a telefonunkra, a folyamat végén pedig ott a finom ebéd a sütőben. Ez egész jól hangzik, nem?

Hirdetés

Az intelligens otthonok korában nem lehet azon csodálkozni, hogy egyre több eszköz kapcsolódik be a vezeték nélküli irányításba, és miért pont a sütők maradnának ki? Szóval mostantól egyre kevesebb jogunk van azt mondani, hogy lusták vagyunk ebédet készíteni, hiszen ennek egy részét már a kanapén tespedve is megoldhatjuk.

Hirdetés

Létezik egy Innit nevű ingyenes alkalmazás, ami arra jó, hogy a konyhánkat is vezeték nélkül vezérelhessük, azon belül pedig a sütőt, méghozzá attól függetlenül, mely gyártó terméke díszeleg otthonunkban. Az alkalmazás fejlesztői a minap jelentették be, hogy együttműködési megállapodást kötöttek az Electroluxszal, így mostantól a gyártó wifivel szerelt egységei az alkalmazáson keresztül is működtethetőek. Igaz, majd csak 2019 első negyedévétől, de azt már féllábon is kibírják a vezeték nélküli konyhafőnökök.

Egyebekben ez a harmadik cég, mely az Innittel szerveződik össze, hiszen korábban a GE Appliances, és a Bosch került be a rendszerbe. Érdekes megnézni magát az Innit alkalmazást is, amit egy 2013-ban létrejött startup fejleszt, és a cél, hogy egy közös szoftverplatformot kapjanak a konyhai eszközök és folyamatok. Az applikáció nem csupán magát a sütést és főzést teszi könnyebbé, hanem ételrecepteket ad, foglalkozik a diétás témákkal, videókat mutat az ételek elkészítéséről. Androidra egyébként innen tölthető, iOS alá pedig erről a linkről lehet lekapni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.