Hirdetés

Októberben startolhat a Huawei Androidnál is gyorsabb HongMeng rendszere



|

Októberben már HongMeng OS-t futtató eszközök is lesznek a piacon, de a Mate 30-ra senki ne számítson.

Hirdetés

Több kínai forrás is arról adott ki jelentést, hogy a Huawei gyakorlatilag készen áll rá, hogy októberben piacra dobja a HongMeng OS-t futtató készülékeit. A pletykák szerint Kínán kívül még mindig tervben van az Ark OS vagy Oak OS elnevezés. 

Hirdetés

A Tianfeng International értesülései szerint bár a Huawei nagy erőkkel támadná le a mobilpiacot idén ősszel, a Mate 30-as csúcsmobilokra kár lenne számítani. Úgy néz ki, hogy igazából csak a kínai piaccal kezd majd a Huawei, és azon belül is a belépőkategóriával, esetleg a középkategóriával. 

A Global Times úgy tudja, hogy a HongMeng OS-t a Tencent segítségével fejlesztették ki, de az Oppo és a Vivo is tesztelte azt, és arra jutottak, hogy a HongMeng OS nagyjából 60 százalékkal gyorsabb, mint a Google Androidja. 

Az új rendszer azért csak Kínában jön először, mert állítólag nem felelne meg a nemzetközi felhasználók igényeinek, ezért a Huawei kénytelen volt visszavenni a terveiből. Ha a platform kellően kifejlődik, akkor a globális piacra is rálépnek, és a csúcskategóriát is megcélozzák. 

Az elemzők szerint a mostani nagy nehézségek ellenére a Huawei felülmúlja majd a 2018-as eladásait, és idén 215-225 millió mobilt ad majd el, ezzel pedig a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója maradhatna. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.