Hirdetés

A kijelző alá rejtette a szelfikamerát az Oppo



|

Portok és gombok sincsenek az Oppo prototípusán, amelyen a szelfikamerát elrejtették a kijelző alá.

Hirdetés

Sok okostelefonban van már kijelző alá épített ujjlenyomat-olvasó, és a jelek szerint hamarosan trend lesz a kijelző alá épített szelfikamerából is. Az egyik úttörő a kategóriában a kínai Oppo. 

Hirdetés

A gyártó idén már felfedte, hogy fejleszti a képernyő alá helyezett kameráját, most pedig megmutatott egy konkrét prototípust, amely már ezt a technológiát használja. 

Bizonyos szögekből a kijelző adott része még mindig furcsán néz ki, de már jobb a helyzetben (és kisebb a terület), mint idén júniusban. Az Oppo ráadásul úgy gondolta, hogy a portokat és a gombokat is eltünteti a készülékről. 

A Meizu Zero talán az első gombok és portok nélküli okostelefon volt, nyomásérzékeny oldalakkal és vezeték nélküli töltéssel, de a közösségi finanszírozás során az ötlet megbukott. A pletykák szerint az Apple néhány éven belül tüntetné el a fizikai portokat az iPhone-okról, ha ez így lesz, akkor szinte biztosan követi ezt az ötletet az összes androidos gyártó is. 

A fejlesztésekben persze sokszor a kínai cégek az elsők, az Oppo például rendre elsőként jelentkezik úttörő megoldásokkal. Az már más kérdés, hogy a vezetékes töltés akkor is gyorsabb és hatékonyabb, ráadásul jobban használható töltés közben így egy mobil. Mindez a szelfikamerákra is igaz: szép dolog, hogy már nem is látszik a kamera, de a képminőség mindenképp rosszabb lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.