Hirdetés

Otthagyja a posztját a Logitech vezetője



|

A kiegészítőgyártó is megszenvedi a pandémia utáni visszaesést.

Hirdetés

Az elmúlt hónapok eredménybeszámolói és piackutatásai alapján szinte a teljes tech szektor megszenvedi világjárvány alatt keletkezett extra kereslet eltűnését, valamint a bizonytalan gazdasági helyzet hatására visszafogott lakossági költekezést.

Nem kivétel ez alól a PC-s perifériák egyik legnagyobb gyártója, a svájci-kaliforniai központú Logitech sem, amely ugyancsak képtelen volt megőrizni a pandémia éveiben mutatott lendületét, és januárban már az eladásai 22%-os csökkenéséről adott hírt. A vállalat nehézségeit fokozhatja, hogy most egy új vezetőt is találniuk kell.

Hirdetés

A Logitech ugyanis egy sajtóközlemény formájában hozta nyilvánosságra, hogy június 13-ával leköszönt az elnök-vezérigazgató Bracken Darrell, aki már 10 éve irányította a céget. A lemondás oka, hogy Darrell valahol máshol fogja folytatni, a helyét pedig az igazgatótanács tagja, Guy Gecht veszi át, amíg nem találják meg az utódját.

"Közel egy évtizednyi következetes növekedés és több kategóriában elért piacvezető pozíció kiépítése után úgy érzem, hogy ez a megfelelő időpont a vezetés átadására."

 - idézi a távozó vezért a vállalat közleménye, amiből kiderül, hogy Darrell továbbra is együttműködik majd az ideiglenes utódjával a minél simább átmenet érdekében. Guy Gecht 2019 óta ül az igazgatótanácsban, a jövőt illetően pedig most úgy fogalmazott, hogy a Logitech "izgalmas helyzetben" van és számos lehetőség elé néz, köszönhetően növekedési piacokon betöltött vezető szerepének, az innovációs képességeinek és a stabil pénzügyi alapoknak.

Az cikkünk írásáig nem derült ki, hogy a leköszönt Darrell honnan kapott csábítóbb ajánlatot.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.