Hirdetés

PlayStation VR2 teszt - úton a tökéletesség felé



|

Gyönyörű kép, kényelmes kontrollerek, és rengeteg lehetőség - tényleg szintet lépett a konzolos VR-élmény, csak legyen játék, ami ezt ki is használja.

Hirdetés

Izgalmas belegondolni, hogy már közel hét év eltelt az Oculus Rift fogyasztói változatának 2016-os debütálása óta, amit az első generációs PlayStation VR nagyjából fél év lemaradással követett. Akkor még egy Oculus (vagy bármilyen egyéb PC-s VR headset) több százezer forintba került, és olyan PC kellett hozzá, amilyenre keveseknek futotta, miközben a PSVR használatához elegendő volt egy PS4, és maga az eszköz sem került egy vagyonba, még Move-okkal és PS Camerával együtt sem. 

Az alacsony árral és a hozzáférhetőséggel, a PSVR végletekig felhasználóbarát mivoltával a Sony a VR-szektor egyik fontos szereplőjévé válhatott. Több mint ötmillió példány kelt el a headsetből, és ugyan a PC-s VR-élmények izgalmasabbak, változatosabbak voltak, a Beat Saberezni, Fruit Ninjázni, Gran Turismózni vágyó játékosokat sikerült megnyerni. Nem számított, hogy a PS3-generációban debütált Move kontrollerek képességei meglehetősen szerények voltak, az egyetlen, a szemüveg és az irányítóeszközök fényeit figyelő kamera használata pedig jelentősen korlátozta a fejlesztők lehetőségeit és a felhasználók mozgásterét, azért így is volt részünk jó néhány feledhetetlen élményben.

Hirdetés

Időközben viszont a technológia rengeteget fejlődött, az árak csökkentek, a PC nélkül is működő, de PC-vel is használható Oculus Quest 2-t (vagy ahogy ma ismerjük, Meta Quest 2-t) egészen baráti áron lehet beszerezni. Bár a PC-k még mindig nem olcsók, a használtpiacot segítségül hívva nagyjából félmillió forintból már lehet egy olyan VR-szettünk, ami minden fontos VR-játékot futtat - és körülbelül ennyiből ismerhetjük meg a második generációs PSVR-élményt is. Árral így már nehezebben versenyez a Sony, de egy átlag játékosnak még mindig ő kínálja a legegyszerűbben használható, leginkább felhasználóbarát felszerelést.

Ismerős, mégis új

Gyakorlatilag minden téren sikerült a Sony mérnökeinek felzárkóztatni a PlayStation VR-t a konkurensekhez, de az első és egyik legfontosabb újítás, hogy a PSVR2 üzemeltetéséhez nincs szükség egy külső dobozra és az abba futó rengeteg kábelre, sem a tévé tetejére helyezett kamerára - bedugunk egy USB-C-t a PS5 elején található egyetlen csatlakozóba, és már működik is. A vezeték 4,5 méteres, ami alapvetően elég, de még mindig nem olyan kényelmes, mintha nem lenne mibe beleakadnunk félpercenként. A kontrollerek csatlakoztatása hasonlóan egyszerű, mint bármilyen más PS5-kontrolleré, ezeket is egyetlen - a csomagban található - USB-A-USB-C vezetékkel párosíthatjuk, tölthetjük.

A headset működtetése egészen ismerős lesz az első PSVR felhasználóinak. A gombnyomásra állítható méretű, tekerővel szorítható fejpánt párnázott, szivacsos, hosszútávon is kellemes a viselete, nem is túl nehéz. A szemüveg részt levehető, mosható szilikon veszi körül, ez takarja ki a külvilágot, a dizájn maga pedig illeszkedik a PlayStation 5-höz. Egyszerűen állíthatjuk a szemüveg szemtől való távolságát, és külön tekerővel azt, hogy a lencsék mennyire legyenek távol egymástól, így akár szemüvegesek is kényelmesen használhatják, mindenki tűéles képet kaphat. Jár hozzá egy pár fülhallgató, amiket a fejpánt hátsó részéhez, az ott található jackhez kapcsolhatunk, de támogatja a Pulse 3D-t is, amit eleve úgy terveztek meg, hogy viselhető legyen a PSVR2-vel.

A bekapcsológomb, ahogy a PSVR átdolgozott kiadásánál, úgy itt is az eszköz alján található, ahova egy másik, igen fontos gomb is került. Ezt megnyomva a PSVR2 előlapján szereplő négy infrakamera képét láthatjuk (vagy opcionálisan a mikrofont némíthatjuk), amik alapvetően a pozíciókövetést és a Sense kontrollerek mozgásának figyelését intézik, de így anélkül nézhetjük meg környezetünket, hogy le kellene vennünk az eszközt a fejünkről. A kamerarendszer olyannyira precíz, hogy egyes játékokban külön mozgathatjuk a virtuális ujjainkat - a kontrollerekben lévő érintésérzékelővel kombinálva látja, ha felemelünk egy hüvelykujjat, vagy kinyújtunk egy mutatót.

A PSVR2-szett része a két vadonatúj, haptikus visszajelzésekre képes Sense kontroller, amikhez a mintát - nem meglepő módon - PC-s VR-gyártóktól vették, de igyekeztek egyedivé tenni őket. Mindkettőn található egy-egy analóg, ami a legtöbb, eddig általam kipróbált játékban a mozgást és a kameraforgatást irányítja, de egyéb, új lehetőségeket is megnyit a fejlesztők előtt - önmagában óriási előrelépés ez a Move-hoz képest. A háromszög és négyzet gomb a bal, míg a kör és a kereszt a jobb kontrollerre került. Iránygombok nincsenek, de a tartalomrögzítésre használt Share gomb, a menüt megnyitó és pozíciónkat újrakalibráló Options, valamint négy ravasz helyet kapott rajta: az adaptívan feszülő L2 és R2, ahogy azt megszokhattuk, a mutatóujjunknál, míg az L1 és R1 a markolaton. Sok játékban segíti a beleélést a rendhagyó elrendezés. A kialakítás kényelmes, a Sense-ek pont annyira súlyosak, hogy érezzük, hogy valami van a kezünkben, de ne fáradjunk el öt perc után a hadonászásban. Sajnos az üzemidő nem túl acélos: egy töltéssel nagyjából négy órán át játszhatunk, és a bal Sense nem működik a jobb nélkül, sem fordítva - ha bármelyik lemerül, jön a kényszerpihenő.

Túl kicsi a nagyszoba

Az első csatlakoztatás után a rendszer végigvezet minket a beállításokon, megmutatva, hogy mennyi izgalmas új dologra képes a PSVR2, de nagyon hiányzik egy olyan demó, mint a The Playroom VR volt a PSVR-hoz vagy az Astro's Playroom a DualSense-hez. Meg kell határoznunk a bejárható területet, ami a "szobaméretű" játékoknál lesz majd fontos, melyek esetében ténylegesen sétálgathatunk. Amíg olyan játékkal játszunk, amiben az analóggal vagy teleportálgatással mozoghatunk, csalhatunk annyit, hogy a kanapét, az asztalt is bevonjuk a bejárható területbe - felmászni ugyan nem lenne rájuk kényelmes, de ha fölöttük hadonászhatunk, nagyobb lesz a virtuális mozgástér, nem fog folyamatosan felbukkanni egy rácsháló, ami a határokat jelöli. Ez egyébként hasznos tud lenni: mivel szabadabban mozoghatunk, mint az első PSVR esetében, könnyebb eltévedni és véletlenül belenyúlni a tévébe.

A PSVR2 képes szemkövetésre, ezt is kalibrálnunk kell az első használat során, egyúttal a lencsét a szemünk közepéhez igazítva, hogy a lehető legtisztább képet kapjuk. Menükben navigálni könnyebb úgy, hogy a fejünk mozgatása helyett csak nézelődünk, és valószínűleg a lövöldözős játékokban is (a Firewall Ultrában biztosan) ki fogják használni ezt a célzásnál - a Horizon Call of the Mountainben előbbi használati módra láthatunk példát.

Szem s hánynak ingere

Az első viselés során pontosan ugyanazok a tünetek jelentkeztek, amik a PSVR-nál is: a lencse elkezdett párásodni, ahogy a homlokomról érkező izzadság beszökött elé, de két-három törlés után, amint megszokta az agyam, hogy a virtuális térbe kerültem, nem volt gondom ezzel. Alaposan a fejemre szorítottam a headsetet, behúztam a szemüveget az arcomba, a tekerővel állítottam a lencsetávolságot, és máris a virtuális térben érezhettem magam. Kell egy kicsit tologatni, amíg sikerül megtalálni azt a pontot, ahol már nem látszik a lencsék széle, és nem csak  távolabbi elemeket, de az arcunkba ugró szövegeket is jól látjuk - játékonként eltérő lehet, hogy mi az optimális pont, viszont ha be tudjuk lőni az eszközt, gyönyörű képet láthatunk 110 fokos látótérben - már amennyire azt a VR jelenlegi lehetőségei engedik.

A szemenként 2000x2040-es felbontású kijelzőn futó játékokat 90-120 FPS megjelenítésére optimalizálták, viszont ahhoz, hogy a kép tiszta legyen, a mozgás pedig sima, a tárgyak, környezeti elemek részletességéből kellett engedni. A Horizon Call of the Mountainben és a Star Wars: Tales from the Galaxy's Edge-ben is megfigyelhető az, hogy míg a kisebb tárgyak jól mutatnak, a tájak elnagyoltak, úgy néznek ki, mintha a távolba egy óriási körképet állítottak volna. A hardverből egyelőre kihozták, amit lehetett, de a technológiának még fejlődnie kell, hogy igazán állejtős látképeket, még élethűbb élményt kapjunk - még a kifejezetten a látványt előnyben részesítő Kayak VR: Mirage sem annyira ütős, főleg az animációk, az evező és a víz interakciója tud furcsa, láthatóan mű lenni.

És ha már furcsaság: a legbizarrabb funkció a rezgés. A headset képes bizseregni, ami a Horizonban például akkor próbálja meg a beleélést segíteni, amikor az arcunkba csapódik egy gépszörny lába. Nekem inkább volt kellemetlen érzés, mint hatásos, inkább kirángatott, mint hogy jobban bevonzott volna, de talán más másképp éli meg.

Arra készülni kell, hogy lesznek VR-játékok, amik az utazási betegségre, avagy tengeribetegségre hajlamosakat ugyanúgy megtépázzák, mint a PSVR esetében. Amikor először indítottam el a Horizont Standard kényelmi beállításokkal (közepes tempójú mozgás, látótér-szűkülés, folytonos forgás), 10 perc után minden bajom volt - szédültem, vert a víz, hányingerem lett. Aztán pihentem, majd bekapcsoltam a Comfort módot (lassú mozgás, látótér-szűkülés, körcikkes forgás), és minden gondom elmúlt - órákon át tudtam játszani mindenféle probléma nélkül. Rengeteg kisebb opció segít finomhangolni az élményt, és sajnos embere válogatja, kire milyen hatással van a VR, így muszáj kísérletezgetni. A Kayak VR esetében ugyancsak jelentkeztek a tünetek, de ahogy szoktattam magam hozzá, úgy fogta fel egyre jobban az agyam, hogy mi történik pontosan.

Jó néhány játék van, amihez még nem érkezett meg a szükséges frissítés: nem tudtuk még eddig a pillanatig kipróbálni a  No Man's Sky-t, a Gran Turismo 7-et, a Resident Evil Village-et sem. A megjelenésig és az azt követő napokban igyekszünk mindenhez hozzáférni, amihez érdemes, és újabb tesztekkel, beszámolókkal jelentkezünk majd.

Egyelőre azonban az elmondható, hogy a PlayStation VR2 a legtöbb téren érdemi előrelépést mutat elődjéhez képest. A teljes szobás VR-élmények lehetősége, a szabadabb mozgás, a kényelmesebben használható kontrollerek, a szebb látvány, a könnyebb "összeszerelés" mind-mind éreztetik, hogy valóban generációváltás történt. Lehetnének még részletesebbek a játékok, élethűbbek azok animációi, viszont mivel sokak számára már az is elég, ha egy virtuális térben tehetnek-vehetnek szabadon, ha nem lesz a közeljövőben még egy nagyobb ugrás, az nem jelenti automatikusan a VR vesztét. Van még hova fejlődni, de második lépésnek ez is kielégítő..

PlayStation VR2

A PlayStation VR2 egy ígéretes eszköz, de sikere azon múlik, milyen tartalmak érkeznek majd rá.
  • OLED kijelző
  • 2000x2040 felbontás szemenként
  • 90-120 Hz-es frissítés
  • Állítható lencsetávolság
  • 110 fokos látótér
  • Hat irányú mozgásérzékelő
  • 4 kamera a pozíciókövetéshez
  • IR kamera a szemkövetéshez
  • Rezgő headset
  • Sense kontrollerek
PRO
  • Szabadabb mozgás
  • Precízebb kontrollerek
  • Gyönyörű kép
Kontra
  • Egyelőre nincs játék, ami kihasználja az igazán izgalmas újításokat.
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8225
    [topic] => 1
    [group] => 15
    [gameinfo_name] => PlayStation VR2
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 40
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-02-16 14:09:16
    [gameinfo_webpage] => 
    [gameinfo_tags] => playstation vr2
    [gameinfo_url] => playstation-vr2
    [gameinfo_pro] => Szabadabb mozgás
Precízebb kontrollerek
Gyönyörű kép
    [gameinfo_kontra] => Egyelőre nincs játék, ami kihasználja az igazán izgalmas újításokat.
    [gameinfo_data] => OLED kijelző
2000x2040 felbontás szemenként
90-120 Hz-es frissítés
Állítható lencsetávolság
110 fokos látótér
Hat irányú mozgásérzékelő
4 kamera a pozíciókövetéshez
IR kamera a szemkövetéshez
Rezgő headset
Sense kontrollerek
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 10
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 10
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => A PlayStation VR2 egy ígéretes eszköz, de sikere azon múlik, milyen tartalmak érkeznek majd rá.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 40
            [manufacturer_name] => Sony
            [manufacturer_url] => sony
            [manufacturer_link] => http://sony.net
            [link] => /gyarto/sony
        )

    [link] => /termekinfo/playstation-vr2-8225.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Szabadabb mozgás
            [1] => Precízebb kontrollerek
            [2] => Gyönyörű kép
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Egyelőre nincs játék, ami kihasználja az igazán izgalmas újításokat.
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.7
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    10

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    10

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    10

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.