Hirdetés

115 ezer forintba kerülhet egy PlayStation 5



|

Elemzők szerint nem kell félni az 500 dolláros ártól, mert az idő a beépítendő hardverek árának dolgozik, ráadásul a Sony néha direkt bukik is, hogy felpörgesse a forgalmat.

Hirdetés

Az már kiderült, hogy a következő generációs Sony játékkonzolban kifejezetten izmos hardver dolgozik majd. Támogatja a 8K megjelenítést, SSD háttértárral szerelik fel, ray-tracingre képes grafikus vezérlőt kap, szóval az első becslések szerint akár 500 dolláros (tehát "szárazon" átszámolva körülbelül 142 000 forintos) árcédula lehet a dobozokon. Vannak viszont olyan vélemények, amelyek szerint nem lesz ennyire vészes az árazás, mert egyrészt össze lehet azért olcsóbban is szedegetni az alkatrészeket, másrészt a Sony eleve "baráti árazást" emlegetett, amivel nem igazán fér össze, hogy a PS4-hez képest ennyivel drágább legyen az új generáció.

Hirdetés

Pelham Smithers elemző szerint a Sony elejtett mondatai alapján egy 7 nanométeres technológiával gyártott, nyolcmagos Ryzen CPU hajtja majd a konzolt, ami szerinte simán egybevág az idei CES-en bejelentett AMD Ryzen 3600G-vel. Az idei év végére a processzor ára 180 és 220 dollár közöttre csökkenhet, ezért a korábbi, 500 dolláros vételár csak akkor lenne igaz, ha a PS5 mostanában jelenne meg. Mivel azonban kicsi az esély arra, hogy még idén látunk belőle valamit, és ha mégis, az sem lehet a karácsonyi szezonnál előbb, simán elképzelhető lehet egy 400 dolláros árcímke, ami a címben említett 115 ezer forintra számolható át.

A 400 dollárt már csak azért is vállalhatóbbnak találja a fent idézett elemző, mivel a Sony már korábban is többször meglépte azt, hogy valamivel a bekerülési árszint alatt kezdte értékesíteni a konzoljait, és a profitot inkább kapcsolódó termékek és szolgáltatások eladásából finanszírozta. Így viszont erőteljes árversenybe tudott bocsátkozni, ami az eddigi PlayStation-eladásokat jó stratégiának bizonyult. Az sem elhanyagolható egyébként, hogy mire a PS5 megérkezik, már teljesen másfajta versenytársakkal kell megküzdenie, ami szintén lejjebb srófolhatja az árszintet.

Magyarországon persze érdemes ezt a 115 ezres átszámolást némi óvatossággal kezelni, hiszen a nemzetközi árszinthez képest mindenféle járulékos költséggel, például vámmal, áfával és egyéb csodával kell számolni, mire a PS5 eljut lángoktól ölelt kis országunkba.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.