Hirdetés

Nem a Samsung Galaxy S20 lesz az első Snapdragon 865-ös mobil



|

Kínában valaki gyorsabban lépett, és beelőzte a dél-koreai óriást. Mutatjuk, ki az és mit tud a váratlanul érkezett versenyző.

Hirdetés

Bár úgy tűnt, a Samsung villantja az első olyan mobilt, amelyet a Qualcomm idei csúcslapkája, a Snapdragon 865 hajt, néhány nappal a február 11-i Unpacked esemény előtt szép csendben átszakította a célszalagot valaki más: jelesül a kínai ZTE. Az Axon 10s Pro bemutatására nem húztak fel nagy csinnadrattával rendezvényt, de ettől még megérkezett, és valóban erős lett (bár azért vannak fenntartásaink, de valahol ez a dolgunk).

Hirdetés

Az Axon 10s Pro esetében a ZTE néhány dologban nem is változtatta meg a receptjét a tavalyi 10 Pro óta, a kijelző például teljesen ugyanaz a 6,47 hüvelykes, hajlított szélű AMOLED panel, tehát a gyártó idén sem merészkedik 1080p felbontás fölé. Viszont alatt helyezték el az ujjlenyomat-olvasót, a szelfikamerát pedig egy apró, vízcsepp-szerű notchba ágyazták. Ez egyébként 20 megapixeles, míg a hátoldalon 48 megapixeles fő érzékelő mellett 20 megapixeles széles látószögű lencse és egy 8 megapixeles tele is helyet kapott.

A burkolat alatti legnagyobb változás természetesen a Snapdragon 865 rendszerchip - ez persze valóban nagy lépés mind a számítási teljesítmény, mind a grafika tekintetében, és persze így már 5G-s kommunikációra is képes a telefon. Érkezik WiFi 6 támogatás is, valamint LinkBooster technológia, amely képes WiFi, LTE és 5G között automatikusan váltani a leggyorsabb és legstabilabb kapcsolatot keresve.

Az Axon 10sPro emellett 12 GB LPDDR5 RAM-mal és 256 GB UFS 3.0 tárhellyel érkezik, de lesz egy valamivel olcsóbb, 6 GB + 128 GB változata is. Az összképet 4000 mAh kapacitású akku egészíti ki, amely Qualcomm Quick Charge 4.0 kompatibilis. Azt viszont még nem tudni, mikortól lesz kapható a készülék (tehát lehet, hogy a március elejére várt Galaxy S20-ak még ezen a téren visszaelőzhetnek), ahogy az árról sincs hivatalos információ. Viszont ha a tavalyi Axon 10 Pro 469 dolláros (szárazon átszámolva 144 ezer forint környéki) árcímkéjét sikerül átörökíteni az új modellre, akkor máris itt egy olyan új mobil, ami csúcskategóriája ellenére kapós lehet.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.