Hirdetés

Redmi Note 13 Pro 5G teszt – erősödő középkategória



|

Az új Redmi-széria Pro változata külsőre komolynak akar látszani, és szerencsére belül is akad olyan fejlesztés, ami ezt támasztja alá.

Hirdetés

Az ár/érték bajnokaiként ismert Redmi Note-ok legújabb generációja érkezett meg hazánkba, amelynek a második legerősebb tagja a Note 13 Pro 5G modell. Efelett már csak a Pro+ modell tanyázik, ám a szimpla Pro is kellőképpen érdekes, és minden jel arra mutat, hogy a 13-as szám nem hoz szerencsétlenséget a Xiaomi-ra ezúttal sem. Lássuk, mire képes ez a középkategóriás mobil, ami kívülről elegáns, belül pedig tartogat néhány kellemes meglepetést.

Szögletes, mint a nagyok

A Redmi Note 13 Pro 5G kézben tartva kellemes tapintású, a fém keret színe megegyezik a hátlapéval, aminek síkjából tekintélyes méretű kamerasziget emelkedik ki nagyjából 2 mm-re. Az élek határozottan, egyik sincsen waterfall-szerűen lekerekítve, így pedig a gombok is lehetnek szélesebbek, könnyebben kezelhetőek. A Gorilla Glass Victusszal és gyárilag felhelyezett fóliával védett kijelző sem folyik le az oldalélekre, kávája nagyon keskeny, alig 1 mm-es, és csupán a sarkai lekerekítettek.

Hirdetés

A kereten végighaladva alul a szokásos leosztás fogad Type-C porttal, hangszóróval és SIM-tálcával, felül azonban több meglepetés is sorakozik. Egyrészt ide is került egy hangszóró, hogy sztereóban szólhasson mobilod, emellett infra portot

és jacket is kapott a Redmi 13 Pro 5G.

Ez sokaknak máris elegendő ahhoz, hogy szaladjanak a pénztárhoz a mobillal a kosarukban, ám nem csupán azért érdekes ez a modell, mert középkategóriás létére még megkapta a kihalófélben lévő csatlakozást.

A kamerarészleg fő ékköve a 200 MP-es Samsung Isocell szenzor, ami szenzoron belüli kivágással 2-4×-es zoomra is képes, sőt, optikai képstabilizálást is kapott. Emellé egy 8 MP-es, átlagos képességű ultraszéles látószögű kamera került, valamint a csomag része egy 2 MP-es makró is, amiért már kevésbé vagyunk lelkesek. Szerencsére a 4K-s videófelvétel is ott van a menüben, a HDR automatikus és direktben 200 MP-es képeket is készíthetünk a főkamerával. A szelfi a kijelzőbe ütött lyukon kukucskál rád 16 MP-es szenzorral, 1080p videós képességgel, HDR-rel, és arcfelismeréssel.

A Xiaomi is felült az AI-vonatra, vagyis a Galériában a képszerkesztésnél AI funkciókat is be tudsz vetni. Van tárgy- és személyeltűntetés, az ég átszínezése, keretezés, szoftveres bokeh-effekt és még néhány egyéb opció - érdemes kipróbálni, de azért csodát egyiktől se várjál. A portrénál a szépítés funkciót is aktiválhatod, szintén már ismerős eredménnyel.

A kijelző mindegyik Redmi Note 13 esetében 6,67"-os AMOLED-panel, ám a Pro 5G esetében a felbontás nagyobb, mint FHD+ (egészen pontosan 1220×2712 pixel), a fényerő akár az 1800 nitet is elérheti, frissítése adaptív 120 Hz-es, megkapta a Dolby Vision hitelesítést és az AOD-t (Always on Display) is támogatja. Az elődmodellhez képest fontos újítás, hogy az ujjlenyomat-olvasó az oldalsó bekapcsológombról átkerült a kijelző alá, ezt a változtatást már nagyon sok Redmi-rajongó kérte a gyártótól.

Erőből nincs hiány

Bár a Xiaomi előszeretettel használ Mediatek Dimensity chipeket Redmi-szériájában, a Note 13 Pro 5G-be Snapdragon került, méghozzá nem holmi elavult, a felsőbb kategóriából kikopott példány, hanem egy Snapdragon 7s Gen2. Ez 4 nm-es SoC, támogatja akár a 144 Hz-es kijelzőket és a Quick Charge 4+ gyorstöltést, nem okoz számára gondot a 4K-s HDR-videózás, kapott dedikált AI-modult (NPU), képes a 2,9 Gbit/s-os 5G-re, a Wi-Fi 6E-re és kezeli az LPDDR5 memóriát. Fontos kiemelni, hogy ez az "s" verzió, aminél a Snapdragon 7+ Gen2-höz képest visszavettek a teljesítményből, így a 8-magos SoC 4-magon képes a 2,4 GHz-es tempót elérni.

Ehhez a központi egységhez 8 GB memória és 256 GB tárhely kapcsolódik, amit utólagosan mSD kártyával már nem tudsz tovább bővíteni, de ebben az árszegmensben a 256 GB tárhely megfelelőnek számít.

A viszonylag nagy készülékházba egy 5100 mAh-s akkumulátort szereltek, amelyet 67 wattal tudsz gyorstölteni. Ez megfelelő tempó, ám a vezeték nélküli töltés sajnos kimaradt a funkciók közül. Jó hír viszont, hogy a gyorstöltés kihasználásához nem szükséges még töltőfejet is vásárolnod - ez része a csomagnak, ott lapul a dobozban a megfelelő gyári kábel mellett. És ha már a doboz tartalmáról beszélünk: a telefonhoz - ami strapabírónak nevezhető - jár egy gyári szilikontok is, ami kedves figyelmesség, és hasznos, ugyanis a hátlapból markánsan kitüremkedő kameraszigetet is védi egy extra kerettel.

Tudja, hogy hol a helye

A Redmi Note 13 Pro 5G nem veszélyezteti a csúcsmobilok piacát a várhatónál sokkal erősebb teljesítményével, vagy prémium szolgáltatásaival. Ehelyett olyan fejlesztéseket, javításokat kapott, amikre 2024-ben szükség van, bár nagy bánatunkra az IP68-as védelem még nincsen ezek között (csupán IP54-es por- és fröccsenésállóság). A kijelző nagy fényerejű és szép képminőséget biztosít, a vékony kávákkal és teljesen sík kialakítással határozottan jól mutat. A telefon nem indokolatlanul nehéz, szögletes kialakításának köszönhetően pedig kellemesen lehet kézben tartani. A kamerasziget kissé túlságosan is kilóg a hátlapról, ezért egy tokot nem árt rendszeresíteni - például azt, amit a dobozban találsz. A Snapdragon 7s Gen2 teljesítménye nem dönt meg egyetlen rekordot sem, de középkategóriában tökéletesen megfelelő, nem akadozik a MIUI kezelőfelület, gyorsan indulnak az appok és még a fogyasztás is kellőképpen szerény.

A Redmi Note 13 Pro 5G egyike azon kevés, modern mobiloknak, amin még ott a jack csatlakozó, sőt, infrát is kapsz távirányító applikációval, miközben a Bluetooth is fejlett és a közepes hangerővel megszólaló sztereó hangszórók sem maradtak le. Az 5G-támogatás teljes, a készülék kezeli az eSIM-et is, de sajnos a Wi-Fi csupán 5-ös szabványig támogatott, valamint a Type-C porton keresztüli adatátvitel is csupán USB 2.0-ás. A közelségérzékelő virtuális, amit nem mindenki szeret, valamint értesítési LED már itt sincsen, ha valaki esetleg a jack láttán még ebben a "retro" szolgáltatásban is reménykedett.

A mobil egyértelműen fejlődött a fotózási képességek terén, ám ez egyedül a főkamera miatt van így. Míg a többi szenzort és lencsét a tavalyi modellből örökölte meg a Pro 5G, addig a 200 MP-es szenzor magasabb szintre emelte a mobil képességeit. Normál fény mellett a képek részletgazdagok, a színek a helyükön vannak, 200 MP-es módban pedig a részletekre ránagyítva egészen jó a minőség. A képstabilizálás is jól működik, a teljes képből kivágással dolgozó zoom pedig praktikus. A 2 MP-es makróval nem érdemes foglalkozni, az ultraszéles látószögű kameránál viszont jó hír, hogy a színek a helyükön vannak. A videózásban is jól teljesít a mobil, 4K-ban 30 fps-sel tudsz rögzíteni elektronikus képstabilizálás mellett, 1080p-ben pedig a 60 fps sebesség is elérhető.

Vannak hiányosságai a Redmi Note 13 Pro 5G-nek, ami miatt még véletlenül sem lehet eggyel magasabb ligába sorolni, vagy az ott található mobilokhoz hasonlítani, de ezt szerencsésen tükrözi a telefon 160 ezer forintos ára is. Ha rangsorolni kéne, talán a kiegészítő kamerák minősége, a vezeték nélküli töltés hiánya, az alacsony IP-besorolás és a csupán közepesen erős SoC lehet a legfájdalmasabb, ám ne feledkezzünk meg az újdonságokról sem. A 200 MP-es főkamera nagyszerű, az SoC fogyasztása - és így az üzemidő is - jó, a kijelző csodás, a mobil formája és kialakítása kellemes és végre az ujjlenyomat-olvasó is a kijelző alá költözött. A Xiaomi szoftveres támogatásban sem akar lemaradni a konkurensektől, de ez egyelőre átlagosnak mondható: 3 OS-frissítést és 4 év biztonsági javítást kap ez a modell - nagy kár, hogy a számolás nem Android 14-ről indul 2024 elején. Szintén a mobil előnyeihez lehet sorolni a bőséges körítést, beleértve a 67 wattos töltőfejet, a kijelzővédő fóliát és a tokot is.

160 ezer forint magasságában azért akad néhány konkurense a Redmi Note 13 Pro 5G-nek. A tavalyi Xiaomi 13T például alig drágább, cserébe szinte mindenben jobb, aztán ott a szintén 200 MP-es Honor 90, Az olcsóbb és gyorsabb Poco F5 5G, vagy az olcsóbb Motorola Edge 40, ami vezeték nélküli töltésre is képes, bár kissé lassabb a Note 13 Pro 5G-nél. Amennyiben úgy döntesz, hogy a február 6-áig tartó promóciós időszakban Redmi Note 13 Pro 5G mobilt vásárolsz valamely megjelölt partnernél, ajándékba kapsz egy Xiaomi Smart Air Fryer 6.5L forrólevegős sütőt is.

Redmi Note 13 Pro 5G

Ár: 159 990 Ft
Vannak hiányosságai a Redmi Note 13 Pro 5G-nek, ami miatt még véletlenül sem lehet eggyel magasabb ligába sorolni, vagy az ott található mobilokhoz hasonlítani, de ezt szerencsésen tükrözi a telefon 160 ezer forintos ára is.
  • Snapdragon 7s Gen2 SoC
  • 8/256 GB RAM/tárhely
  • 6,67", 120 Hz, 1800 nit, 2712×1220, Dolby Vision kijelző
  • Gorilla Glass Victus védelem
  • sztereó, jack, infra, Dual SIM
  • 200+8+2/16 MP hát-/előlapi kamerák
  • 5100 mAh akku, 67 W gyorstöltés
  • IP54
  • tok és töltőfej a dobozban
  • Android 13, MIUI 14
  • 161,2×74,2×7,98 mm
  • 187 g
PRO
  • új SoC
  • jó üzemidő
  • kiváló kijelző
  • szép dizájn
  • jó főkamera OIS-szel
  • jack és infra
  • töltő és tok a dobozban
Kontra
  • nem IP68-as
  • lehetne gyorsabb
  • nincsen vezeték nélküli töltés
  • a kiegészítő kamerák nem fejlődtek
  • a szoftveres támogatás lehetne még hosszabb
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8679
    [topic] => 1
    [group] => 19
    [gameinfo_name] => Redmi Note 13 Pro 5G
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 335
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2024-01-21 11:41:03
    [gameinfo_webpage] => https://www.mi.com/global/product/redmi-note-13-pro-5g
    [gameinfo_tags] => redmi, note 13 pro 5g, xiaomi, miui, mobil, okostelefon, teszt
    [gameinfo_url] => redmi-note-13-pro-5g
    [gameinfo_pro] => új SoC
jó üzemidő
kiváló kijelző
szép dizájn
jó főkamera OIS-szel
jack és infra
töltő és tok a dobozban
    [gameinfo_kontra] => nem IP68-as
lehetne gyorsabb
nincsen vezeték nélküli töltés
a kiegészítő kamerák nem fejlődtek
a szoftveres támogatás lehetne még hosszabb
    [gameinfo_data] => Snapdragon 7s Gen2 SoC
8/256 GB RAM/tárhely
6,67", 120 Hz, 1800 nit, 2712×1220, Dolby Vision kijelző
Gorilla Glass Victus védelem
sztereó, jack, infra, Dual SIM
200+8+2/16 MP hát-/előlapi kamerák
5100 mAh akku, 67 W gyorstöltés
IP54
tok és töltőfej a dobozban
Android 13, MIUI 14
161,2×74,2×7,98 mm
187 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 9
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 159 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Vannak hiányosságai a Redmi Note 13 Pro 5G-nek, ami miatt még véletlenül sem lehet eggyel magasabb ligába sorolni, vagy az ott található mobilokhoz hasonlítani, de ezt szerencsésen tükrözi a telefon 160 ezer forintos ára is.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 335
            [manufacturer_name] => Xiaomi
            [manufacturer_url] => xiaomi
            [manufacturer_link] => http://www.mi.com/en/
            [link] => /gyarto/xiaomi
        )

    [link] => /termekinfo/redmi-note-13-pro-5g-8679.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => új SoC
            [1] => jó üzemidő
            [2] => kiváló kijelző
            [3] => szép dizájn
            [4] => jó főkamera OIS-szel
            [5] => jack és infra
            [6] => töltő és tok a dobozban
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => nem IP68-as
            [1] => lehetne gyorsabb
            [2] => nincsen vezeték nélküli töltés
            [3] => a kiegészítő kamerák nem fejlődtek
            [4] => a szoftveres támogatás lehetne még hosszabb
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.9
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    8

  • Ár/Érték:

    7

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    7

  • Akkumulátor:

    8

  • Kinézet:

    9

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.