Hirdetés

Rendesen meghízott a Google Pixel dokkolója



|

A Pixel Stand 2 beépített ventilátorokkal gondoskodik a telefon hűtéséről.

Hirdetés

Izgalmas napokat élhetnek a technológia szerelmesei, hiszen az Apple hétfői showja után tegnap a Google is leleplezte a saját újdonságait a Pixel 6 és a Pixel 6 Pro képében. A házon belüli fejlesztésű Tensor SoC-ra épült mobilok meglepően olcsó árral és 5 évnyi garantált frissítéssel csábítanak, ráadásként pedig egy új kiegészítőt is megvásárolhatunk hozzájuk.

Ez a Pixel Stand 2 dokkoló, amely 23 wattos töltéssel képes táplálni a telefonjainkat és a Qi-szabványnak megfelelő egyéb eszközöket.

Hirdetés

Első ránézésre szembetűnő, hogy a 2018-ban bemutatott Pixel Standhez képest alapos hízókúrán esett át a töltőállvány, ami az odabent megbújó hűtőventilátoroknak köszönhető. Néhány híradás meg is jegyezte, hogy a Samsung és a OnePlus hasonló megoldásai jóval kecsesebbre sikerültek.

A forma megítélése persze ízlés dolga, az viszont tény, hogy a Pixel Stand 2 39%-ban újrahasznosított anyagokból készül. A kiegészítő ára szerencsére nem változott az elődhöz képest, így az új változatért is 79 dollárt kér a Google, a csomagban pedig egy 1,5 méteres USB-C kábelt és egy 30 wattos USB-C adaptert is kapunk.

Megjelenési dátum egyelőre nincs, a hivatalos webshop csak annyit ír, hogy hamarosan érkezik a termék. A Pixel 6 és a Pixel 6 Pro viszont október 28-án kerül boltokba, így vélhetően a Pixel Stand 2-re sem kell már sokat várni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.