Hirdetés

Rossz dolgot tanult az Apple-től a Google



|

A Google követi az Apple-t, ami a csúcskészülékek európai árazását illeti. A Pixel 2 és a Pixel 2 XL egy vagyonba kerülnek.

Hirdetés

Vitathatatlan, hogy az idei év a közel keret nélküli kijelzők trendje mellett nagyon komoly áremelkedéseket is hozott a mobilos zászlóshajók mezőnyében. A felhasználók többsége szerint ez az áremelkedés a fejlesztési költségek ellenére sem indokolt vagy lenyelhető a vásárlók által. 

Hirdetés

A legtöbben általában az Apple csúcskészülékeivel példálóznak, amelyeknél már évek óta megfigyelhető, hogy egyre drágábbak, Európában pedig igen komoly felárral lehet megvásárolni mindegyiket. Mindennek a hátterében persze árfolyamingadozások, adókérdések és egyebek is szerepet játszanak. 

Egy dolog azonban biztossá vált: a Google árazási szokásokban követi az Apple-t. 

Tavaly a Pixel és a Pixel XL vételára szinte sokkolta a Nexus-rajongótábort, ezek a modellek most 100 dollárral olcsóbbak lettek, legalábbis Amerikában. Úgy fest, hogy innentől ebből szokás lesz, akárcsak az Apple-nél. 

Ahogyan sajnos abból is, hogy Európában semmit nem jelent a dollárban becélzott vételár. Európában igen komoly felárral kell számolni a Pixel 2 és a Pixel 2 XL készülékeknél, ahogyan azt a PhoneArena táblázata is mutatja

Kapacitástól függően a Pixel 2 650 vagy 850, a Pixel 2 XL 850 vagy 950 dollárba kerül. Németországban ugyanezekért a 64 és 128 GB-os modellekért dollárban számolva 944-et, 1073-at, 1109-et vagy 1239-et kell fizetni. A legmagasabb árak Olaszországban lesznek, ott a Pixel 2 XL alapverziója 1169 dollárba (989 euróba) kerül. 

Ez a váltás jól mutatja, hogy a Google minden tekintetben a legnagyobb halakkal akar úszni (apró hibák azért akadnak). Sajnos a termékek elérhetőségét illetően azonban még messze elmarad az Apple-től, a Samsungtól vagy a Huaweitől. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.