Hirdetés

Ingyenes lett a Sandboxie



|

Első körben freeware lett a Sandboxie, a jövőben pedig nyílt forráskódú is lesz az alkalmazás.

Hirdetés

A Windows 10-ben van egy úgynevezett Windows Sandbox eszköz, ami lehetővé teszi a gyanús, nem megbízható alkalmazások elzárt, védett környezetben való futtatását. Így azok nem jelentenek veszélyt a rendszerre. Ez viszont csak a Pro és Enterprise változatokban van benne, és mivel virtualizációra épít, egyes programok lassan futnak benne. 

Hirdetés

A Sandboxie eközben nem igényel virtualizációt, bármilyen gépen működik (legalább Windows 7 mellett). Mostantól pedig már ingyenes is. 

Az egykor igen népszerű program mindeddig shareware volt, de szeptemberben a tulajdonosa eldöntötte, hogy legközelebb freeware verziót ad már ki. Ez így is lett, a cél pedig az, hogy idővel nyílt forráskódú legyen a Sandboxie. A program 2004 óta érhető el PC-kre. 

A program népszerűsége azóta kissé megkopott, de még mindig létezik. Ronent Tzur alkalmazását 2013-ban az Invincea vette meg, majd 2017-ben a Sophos. Idén derült ki, hogy pénzt igazából sosem hozott, de kukába vágni nem akarták, ezért lesz nyílt forráskódú. Azután a közösség támogatja majd a projektet, hivatalos támogatás nem lesz. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.