Hirdetés

Sokkoló munkája miatt perli volt munkáltatóját a YouTube-moderátor



|

Poszttraumás stresszt okozott a tartalomszűrésért felelős egykori YouTube alkalmazottnál a hihetetlen mennyiségű erőszak és egyéb brutális videó.

Hirdetés

2018-ban már nagy visszhangot keltett egy jogi kereset, amelyet a Facebook ellen indított egy tartalomszűrésért felelős egykori munkatárs. A per végén 52 millió dolláros kártérítést ítéltek meg számára, amiért úgy kellett lelkileg káros tartalmakat kezelnie, hogy ezért nem állt rendelkezésére megfelelő céges pszichológiai segítség. Most ugyanaz az ügyvédi iroda, amely ezt az esetet is levezényelte, a YouTube ellen vonult, szintén egy volt moderátor kérésére.

A természetesen meg nem nevezett egykori tartalomkezelő kolléga azt állítja, munkája során olyan mennyiségű kifogásolható tartalommal találkozott, amelynek kapcsán PTSD-je (poszttraumás stressz-betegsége) és depressziója alakult ki.

Hirdetés

Elmondása szerint ezrével kerültek elé videók állatkínzásról, csonkításról, lefejezésről, nemi erőszakról és egyéb olyan tevékenységekről, amelyekbe már véletlenül beletobtalni is nagy megrázkódtatát jelent, ám ha valaki naponta folyamatosan ilyenekkel foglalkozik, az már komoly pszichiátriai következményeket okoz.

A per jogalapja egy Kalifornia államban érvényes törvény, amely kimondja, hogy minden munkáltató köteles a munkakörhöz mérten teljesen kényelmes, és testi-lelki egészséget garantáló környezetet biztosítani a munkavállalóinak. A YouTube-nak ugyan elvben vannak erre vonatkozó irányelvei, ám az egykori alkalmazott szerint ezeket folyamatosan figyelmen kívül hagyták.

Tény, hogy a moderátorok jelentik azt a védelmi vonalat, amely garantálja, hogy a nagyközönség elé már ne kerülhessenek tömeges problémákat okozó videók, de a 2018 januárja és 2019 augusztusa között egy ügynökségen keresztül a YouTube-nak dolgozó felperes szerint a munkakör súlyának megfelelő hátteret kellene biztosítani az itt dolgozóknak.

Amikor példákat kértek tőle arra, hogy milyen egy átlagos "kifogásolható tartalom", akkor

a gyermekek elleni nemi erőszaktól iskolai lövöldözéseken át olyan további extrém esetekig jutott el, mint például emberek, akik egy szétvert koponyából ettek, egy élő róka megnyúzása, vagy egy élő ember, akinek tankkal hajtottak át a fején.

Nem csoda, hogy a periratok szerint a volt moderátor képtelen aludni, borzalmas rémálmai vannak, az emberekkel teljesen bizalmatlanná vált és képtelen elvonatkoztatni az elképzelhetetlen számú szörnyűségtől, amit látott (ráadásul ezek után mindennel és mindenkivel kapcsolatban az a félelme, hogy ők is hasonlókat rejtegethetnek). Pszichiátriai kezelésre szorul, képtelen más emberek közé menni, pánikrohamai vannak, a gyerekek környezetét pedig kifejezetten kerüli és elképzelhetetlennek tartja, hogy valaha saját gyereke legyen.

A YouTube moderátorai - legalábbis a vizsgált időszakban - négy órán keresztül kapták folyamatosan a fentiekhez hasonló videókat, ráadásul sokszor túlórázniuk kellett a kevés munkaerő miatt. Azóta egyébként egy YouTube-bal szerződésben álló külső vállalkozó eleve úgy vesz fel moderátorokat, hogy aláírat velük egy nyilatkozatot, melyben tudomásul veszik, hogy kapcsolatba kerülhetnek mentálisan káros tartalmakkal, amely akár PTSD-t is okozhat. Sokan azonban kényszerből aláírják és kitartanak, amíg tudnak, hogy legyen fizetésük és társadalombiztosításuk.

Persze a YouTube igyekszik az emberi moderátorokat gépivel is kiváltani, de a mesterséges intelligenciával támogatott algoritmusok sokszor pont az ilyen szinten elfajult tartalmakat képtelenek "megérteni" és ezért kiszűrni, itt sajnos a jelenlegi technológiai tudás mellett elengedhetetlen az emberi érzelmek alapján dönteni képes tartalomszűrő kollégák alkalmazása.

Hacsak a YouTube nem talál ki valamilyen csodálatos módszert, esélyesen nekik is fizetniük kell majd, ráadásul a felperes anyagi kártalanítása mellett akár kötelezhetik a munkakörülmények megváltoztatására is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.