Hirdetés

Sötét negyedév előzte meg az iPhone 8-at



|

A Foxconn kiábrándító eredményeket ért el az iPhone 8 érkezése előtti negyedév során.

Hirdetés

A Foxconn a napokban tette közzé azt a negyedéves jelentését, amely közvetlenül az Apple iPhone 8 érkezését előzi meg. A számok és a pénzügyi helyzet kiábrándítóan alakult. 

Hirdetés

A Foxconn rengeteg eszközt szerel össze, de talán az iPhone-okról a legismertebb. A pletykák szerint a tizedik évfordulós modell sorozatgyártása egy ideje már zajlik a cégnél. 

A júniusban véget ért negyedév során mindenesetre a cég nettó árbevétele 589 millió dollár lett, ami 25 százalékkal kevesebb a vártnál. A gond az okostelefon-piaccal van, ami ugyan 3 százalékkal nagyobb eladásokat látott a negyedév során, ez a plusz a Huawei és az Oppo teljesítményének az eredménye, amelyek pedig saját üzemben szerelik össze a készülékeket.

A Foxconn még több robot bevetésével igyekszik csökkenteni a költségeket. Bár számos különböző terméket gyárt, az Apple eszközei adják a bevételek több mint felét. Az iPhone 8 pedig akár rosszat is jelenthet a cég számára, ugyanis még bonyolultabb gyártani, mint az eddigi modelleket. 

A Foxconn egyik ügyvezetője nemrég arról beszélt egy közösségi oldalon, hogy a beszállítóktól érkező OLED-panelek mindössze 60 százalékát tudja felhasználni, a többi nem megy át az Apple szűrésén. A gond a kivágással van, felül. 

Ming-Chi Kuo, a KGI Securities neves elemzője úgy véli, hogy mindössze 2-4 millió iPhone 8-cal várja majd a startot az Apple. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.