Hirdetés

Steve Jobs azt szerette volna, hogy az első iPhone-t SIM-kártya nélkül lehessen használni

|

Az Apple egykori alelnöke osztott meg néhány érdekes történetet karrierjéről, többek között arról, milyen volt Steve Jobs munkatársának lenni.

Hirdetés

Tavaly év végén felreppentek olyan pletykák, hogy az idén novemberben bemutatkozó iPhone teljes mértékben nélkülözi majd a fizikai SIM-kártyát, amivel az Apple biztosan hatalmasat lendítene az eSIM elterjedtségén, amellett, hogy a cégre jellemzően vezetné a piacot egy innováció hasznosításában.

A Mac, az iPad, és sok más sikertermék gyártójának egyik korábbi munkatársa szerint viszont már közel két évtizeddel ezelőtt, az első iPhone fejlesztésekor felmerült az Apple-nél, hogy egy elegánsabb, SIM-kártya nélküli eszközzel álljanak elő. Az ötlet Steve Jobstól származott, de munkatársai végül lebeszélték róla a cég társalapítóját.

Hirdetés

Erről Tony Fadell mesélt nemrég, aki tagja volt az iPhone fejlesztését megkezdő szűk csapatnak is 2004-ben, illetve az iPod megalkotását alelnökként vezette a cégnél, nemrég pedig egy új könyve is megjelent karrierje során szerzett tapasztalatairól. Erről a Computer History Museum vendégeként beszélgetett egy újságíróval, eközben idézte fel az Apple okostelefonjának születését és több más érdekes történetet. Így többek között arról is beszélt, hogy Jobs elegánsabbnak gondolta volna, ha az első iPhone úgy jelenhet meg, hogy nem kell SIM-kártyát beletenni ahhoz, hogy működjön.

"Nem akarunk rá még egy lyukat."

- idézte fel Fadell felettese markáns véleményét.

Az interjú szerint Jobs hozott is egy alternatív megoldási javaslatot, véleménye szerint a például az amerikai mobilszolgáltató, a Verizon kínálatában elérhető CDMA jó választás lehetett volna, ugyanis a GSM-mel szemben azok a mobilok, amik ezt a hálózattípust használják, SIM-kártya nélkül, közvetlenül a szolgáltató hálózatához kapcsolódva is tudna működni. Fadell jól tudta, hogy a CDMA hálózatot gyakorlatilag elhanyagolható mértékben használták az emberek a GSM-hez képest, de elmondása szerint így sem volt egyszerű meggyőznie Jobsot, hogy szükségük van a SIM-kártyákra.

"Amikor egy nagyon markáns véleménnyel rendelkező személlyel dolgozol, főleg akkor, ha ők az első változatot olyan jól el szokták találni, menj biztosra, és legyenek adataid. És egy egész csapattal kellett mennem, nem lehettem egyedül."

A piaci adatokkal és kollégái támogatásával végük sikerült is rávenniük Jobsot, hogy maradjanak a GSM hálózatnál.

A lenti beszélgetésben Fadell több más érdekes történetet felidéz, például arról, hogy Steve Jobs mennyire ellenezte, hogy az iPodokat windowsos PC-khez is lehessen csatlakoztatni, vagy épp arról, hogy az Apple társalapítóját a Google akkori ügyvezető igazgatója győzte meg arról, hogy az iPhone számára a webes alkalmazások használata a legjobb út. Így, ha kíváncsiak vagytok egyfelől az Apple egykori vezető hardvermérnökének gondolatvilágára, másfelől a tech-történetileg is rendkívül érdekfeszítő történetekre, amiket felidéz, érdemes meghallgatni az interjút.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.