Hirdetés

Súlyos adatvédelmi aggályok merültek fel az iOS 17-tel kapcsolatban



|

Az új operációs rendszer engedély nélkül módosíthat két adatvédelmi beállítást.

Hirdetés

A hosszú évek óta bejáratott rutint követve a szeptember idén is elhozta az iOS mobil operációs rendszer legújabb, szám szerint 17-es kiadását, amely nemcsak az aktuális iPhone 15-szériával kompatibilis, hanem egészen a 2019-ben piacra dobott iPhone XR/XS modellekig visszamenően telepíthető.

A készülékek millióit kiszolgáló platform rajtja azonban kissé rázósra sikeredett, hiszen már röviddel a megjelenése után ki kellett hozzá adni egy súlyos biztonsági réseket foltozó javítást, most pedig adatvédelmi aggályok miatt került célkeresztbe a rendszer.

Hirdetés

Elsőként a két iOS-fejlesztőt takaró Twitter-fiók, a Myst hívta fel rá a figyelmet, hogy az iOS 17 telepítésével maguktól aktiválódhatnak a "Jelentős helyek" és az "iPhone elemzése" beállítások a helymeghatározás rendszerszolgáltatásai között, még akkor is, ha a felhasználó előtte kikapcsolta őket.

Az előbbi azt szolgálja, hogy az iOS elmenti a felhasználók számára fontosnak tűnő földrajzi helyeket, amelyek aztán a Térképek, az iCloud, a Fotók és más szolgáltatásokban kerülhetnek felhasználásra. Az iPhone elemzésének engedélyezése pedig ebben az almenüben arra vonatkozik, hogy az Apple a földrajzi pozíciónkhoz is hozzáférhet a készülék működésének analizálása során. A kérdéses beállítások a Beállítások > Adatévdelem és biztonság > Helymeghatározás > Rendszerszolgáltatások útvonalon érhetők el.

A 9to5Mac érdeklődésére az Apple közölte, hogy a beállítások aktiválódása nem szándékos jelenség, ezért már vizsgálják, hogy mi okozhatta. A portál cikke alapján viszont ha létezik is ilyen probléma, nem érint minden iOS 17-felhasználót. Az aggodalmakat tompíthatja, hogy a fontos helyekre vonatkozó információk a gyári ígéret szerint sosem hagyják el a mobilokat, tehát elviekben senki más nem láthat rájuk, míg az elemzéshez felhasznált információk anonimizálva jutnak el az Apple szervereire.

Ez nem az első alkalom, hogy a Myst fiók mögött álló fejlesztők magyarázkodásra kényszerítik a cupertinóiakat: a kanadai-német páros tavaly az iOS 16 kapcsán fedezte fel, hogy az operációs rendszer VPN használata mellett is továbbít bizonyos beazonosítható információkat az Apple részére.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.