Hirdetés

Százmilliókat kell fizetnie az Apple-nek, miután végleg elbukott egy szabadalmi pert



|

Hiába ellenkezett az Apple, a harmadik nekifutásra sem sikerült meggyőznie a bíróságot az igazáról.

Hirdetés

Az Apple történetében nem ritkák a szabadalmi perek, melyeket hol a cupertinóiak indítanak el (ilyen volt például a Samsung ellen folytatott jogi hadjáratuk), hol pedig ők kényszerülnek védekezni az almás termékekben alkalmazott technológiai megoldások miatt.

Az utóbbiak sorát gyarapítja az pereskedés is, melyet az Optics Wireless nevű cég még 2019-ben kezdeményezett az Apple ellen összesen öt darab, 4G LTE-hez kacsolódó szabadalom megsértése miatt. Ahogy arról tavaly mi is beszámoltunk, az első fokon eljáró bíróság több mint 500 millió dolláros kártérítésre kötelezte a cupertinóiakat, amit az alperes fellebbezése után sikerült 300 millió dollárra szorítani. Az almás cég a kedvezőbb döntést sem fogadta el, így októberben újabb fellebbezést nyújtott be.

Hirdetés

Az illetékes texasi bíróság azonban a napokban helybenhagyta a korábbi ítéletet, így a jogi lehetőségek kimerülésével az Apple kénytelen lesz megfizetni a kiszabott összeget. A forintra átszámítva kb. 110 milliárdos büntetés persze nem sok vizet zavar az előző pénzügyi negyedévben közel 100 milliárd dolláros bevételt elkönyvelő Tim Cookék büdzséjében, presztízsszempontból viszont jelentős blama az ügy, mivel az Apple következetesen szabadalmi trollként állította be az Optist, amely maga is úgy vásárolta fel a perre vitt technológiák jogait.

Ezzel azonban még nincs vége a vállalatok csetepatéjának, az Egyesült Királyságban ugyanis szintén folyik egy szabadalmi pereskedés, melyben az Optis követel kártérítést két, eredetileg a Panasonichoz tartozó kommunikációs megoldás miatt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.