Hirdetés

Szélnek ereszti a metaverzumos csapatát a Disney?



|

Lehet, hogy mégsem a metaverzum lesz a történetmesélés új frontvonala.

Hirdetés

Az utóbbi hónapokban több technológai cég is hatalmas leépítéseket hajtott végre, a megváltozott gazdasági környezet miatti átszervezési hullám pedig a szórakoztatóipari óriás Disneyt is elérte, amely nemrég mindössze 2 év után visszahívta a korábbi vezérigazgató Bob Igert, hogy tegyen rendet a gondokkal küzdő vállalatnál.

A The Wall Street Journal belsős forrásokra alapozott értesülései szerint az átalakítás jegyében a következő két hónap alatt összesen 7000 ember fogja elveszteni az állását, a metaverzumos nyomulásért felelős csapatot pedig már szélnek is eresztették.

Hirdetés

Az akkor még az előző CEO, Bob Chapek irányítása alatt álló Disney tavaly februárban jelentette be, hogy a korábban a videojátékokért felelős Disney Interactive-nál bizonyító Mike White vezetésével vizsgálja a metaverzumban rejlő lehetőségeket. Chapek akkor "a történetmesélés következő nagy frontvonalaként" jellemezte a műfajt, konkrét terveket viszont nem árult el.

A WSJ tudomása szerint a metaverzum-projekten dolgozó csapat nagyjából 50 főt számlált, akik most mind elvesztették az állásukat, a vezető Mike White viszont valamilyen szerepkörben továbbra is a vállalat alkalmazásában marad. White egy Amazon Prime-hoz hasonló prémium tagsági programon is dolgozott, a lap viszont úgy értesült, hogy a Disney ezt is elkaszálta.

Mindazonáltal nem biztos, hogy teljesen elpárologtak a Disney metaverzumos ambíciói, Bob Iger ugyanis a Genies Inc. nevű startup befektetője is, amely a metaverzumban felhasználható avatarok létrehozására szolgáló technológiákban utazik. Ebből arra következtethetünk, hogy a vezérigazgató nem szkeptikus a téma kapcsán, így más keretek mellett még a Disneynél is nyitott lehet a folytatásra.

Cikkünk írásáig a vállalat nem erősítette meg a metaverzumos csapat elbocsátását.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.