Hirdetés

Szeptemberben jöhet a 9 hátsó kamerával rendelkező okostelefon



|

Újabb 121 millió dollárt kapott a fejlesztésekre a Light. Már szeptemberben bemutatkozhat az első furcsa készülék.

Hirdetés

A hónap elején adtunk hírt arról, hogy már készülnek a 9 hátsó kamerával rendelkező okostelefonok. Sokan egyenesen viccnek tartották a dolgot, de vegyük figyelembe, hogy a piacon mindig kell valami újdonság, a fejlődés mindig elvárt. A Light pedig eleve azzal tűnt ki a mezőnyből, hogy 16-lencsés fényképezőgépet alkotott. 

Hirdetés

A The Washington Post állítólag már olyan okostelefonok prototípusait is látta, amelyeket a Light fejlesztett, 5-9 hátsó kamerával. Egy ilyen projekthez persze sok pénz kell. A cég most újabb 121 millió dolláros tőkét kapott, ezúttal a SoftBank által támogatott Vision Fundtól. A SoftBank éppenséggel a Sprint mobilszolgáltató többségi tulajdonosa is. 

A jelentések szerint a Light már licenceli az új technológiát, és van is egy partnere az okostelefon-gyártók között. Az első Light-alapú okostelefon, amelynek a hátlapjára 9 kamera is kerülhet, szeptemberben mutatkozik majd be. Mivel a Light a Leica partnere is, ezért érdekes dolgokra számíthatunk a jövőben. 

A Light azt ígéri, hogy alapvetően új korszakot indít a mobilfotózásban. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.