Hirdetés

Szóljon hangosan! - Bluetooth-hangszórók nagytesztje



|

Szintet léptek a hordozható hangszórók, a mai darabok akár arra is alkalmasak, hogy otthoni hangrendszer helyett használjuk őket. Le is teszteltünk közülük hetet.

Hirdetés

Elegendő csak kilépni az utcára, valószínűleg nagyon hamar szembejön veled egy vagy több fiatal, akiknél egy vagy több hordozható Bluetooth-hangszóróból éppen az aktuális sláger szól. Bár ez helytől függően idegesítő lehet - az erdőben kirándulva például kifejezetten zavaró, ha valaki a természet csendjét kedvenc számaival töri meg -, azonban kétségtelen, hogy ezek a kis eszközök rendkívül praktikusak, hiszen egy kerti bulin, a strandon, de akár otthon is remekül helyt tudnak állni.

Tesztünk során igyekeztünk összehasonlítani a különböző gyártók termékeit teljesítmény, ár-érték arány, illetve az eszköz által nyújtott szolgáltatások szempontjából. Mivel hangszórókról van szó, a teljesítmény természetesen valamennyire szubjektív, hiszen van, akinek a basszusokban bővelkedő, ablakrezgető hangzás, míg másnak a könnyed, légies szólamok simogatják a dobhártyáját. Az egyes modelleknél ezért igyekeztünk jelezni, hogy az adott termék mihez, milyen zenei stílushoz passzol a leginkább.

Hirdetés

Mivel minden gyártó más-más extrákkal szereli fel saját eszközeit, illetve azok kialakítása is teljesen eltérő, az említett szolgáltatásokat összességükben kellett értékelnünk, úgy, hogy az eltérő márkák hangszóróinál nem feltétlenül találkoztunk ugyanazokkal a megoldásokkal, így ezeket nem érdemes párhuzamosan, egy az egyben összehasonlítani. Az itt megadott érték ezért egyfajta összképet közvetít az adott termék sokoldalú, kreatív és/vagy praktikus lehetőségeiről. A cikk végén összehasonlító táblázatba gyűjtöttük a hangszórók technikai adatait, megjelölve, hogy az egyes eszközökben bizonyos funkciók - például a kétirányú beszédkapcsolatot lehetővé tévő mikrofon - megtalálható-e, vagy sem.

Ami az árakat illeti, jelentős a szórás az egyes termékek között, ezért a hangszórók összegyűjtése során 30-80 ezer forintos határokat szabtunk meg, ebbe kellett beleférniük a jelölteknek.

A hordozható hangszórók alkalmazásával kapcsolatban szeretnénk felhívni a figyelmet a felelős felhasználásra is: a készülékek működtetése során fontos tekintettel lenni a környezetünkben élő emberekre és állatokra, illetve mivel hordozható termékekről van szó, a közlekedés biztonságára is. Ezért, ha egy mód van rá, gyalogos vagy kerékpáros közlekedés során legfeljebb olyan hangerővel használd a hangszóródat, ami még lehetővé teszi, hogy észleld a forgalom többi résztvevőjét. Most pedig lássuk a versenyzőket!

Bang & Olufsen BeoSound Explore Navy (PC World Dizájndíj)

A dán high-end márka hordozható hangszórója inkább a külsőségekre helyezte a hangsúlyt. A teszt összes résztvevője közül a BeoSound nyeri a dizájnversenyt elegáns fémhengerével, amelyből ötféle visszafogott színben választhatnak a leendő felhasználók. A hangszóró oldalán strapabíró pántba épített fogantyú lifeg: jó célpont egy karabinernek, ha rögzítenéd, vagy csak hanyagul lóbálnád a kezedben.

A vízálló (IPx7) hangszóró öt kezelőgombja a tetejére került, jelölésük egyértelmű: ki-be kapcsoló gomb, Bluetooth-kapcsolat létesítése, hangerő fel-le, illetve az adott zeneszám indítása-leállítása. A telefonhoz, számítógéphez gond nélkül csatlakozik, és támogatja az SBC-t. USB-n tölthető, a teli akkumulátor 27 órányi üzemidőt ígér, amit nagyjából be is tart.

Ami a hangzást illeti, a teszt résztvevői közül a BeoSound EXPLORE sajnos a leggyengébb: bár tisztán szól, a mélyebb hangokon csúnyán elvérzik a versenytársakkal szemben. A könnyedebb, magas hangokban bővelkedő, "szállósabb" elektronikus zenék viszont kifejezetten jól állnak neki; annak, aki ilyesmiben utazik, és a megjelenés is számít neki, tökéletes lehet. Árfekvése a high-end gyártó státusszimbólum mivoltát is tükrözi: 69 890 forintos árával ez tesztünk egyik legdrágább versenyzője, amiért azonban legalább mikrofon kerülhetett volna bele.

+ a legjobb dizájnú darab, strapabíró fémborítás
- az egyik legdrágább, erőtlen hangzás, nincs mikrofon

Bose SoundLink Flex (PC World Tesztgyőztes)

A Bose neve igen jól cseng a hangszórók, hangfalak világában, ami nem véletlen, mivel a high-end termékeiről ismert gyártó közel hat évtized tapasztalatával régi motorosnak számít a szakmában. Ez pedig érződik is hordozható eszközük teljesítményén.

A SoundLink Flex tesztünk legkiválóbb hangzását és hangminőségét hozta, ami sokat látott audiofileket is elismerő csettintésekre késztetett. Bár a gyártó nem tette közzé, hogy hány wattos teljesítményre képes, magabiztosan körözte le a többi versenyzőt úgy, hogy még maximális hangerőn sem torzított, akkor sem, amikor az erre szolgáló legdurvább zenéket eresztettük rá. Bár külső megjelenése talán a legkevésbé látványos, ennek jó oka van: az IP67 szabványnak megfelelően víz- és porálló, így jó szolgálatot tesz a szabadban, nem zavarja egy kis eső, sőt az sem, ha beejted a vízbe, aminek ráadásul fennmarad a felszínén. A végére biggyesztett akasztó inkább arra szolgál, hogy a hátizsákodhoz erősítsd, mint hogy az ujjadon lóbáld, kialakítása pedig gondoskodik róla, hogy akkor se forogjon összevissza, ha lógatva használod. Külön pluszpont jár az UV-álló bevonatért, ami elejét veszi, hogy a tűző napon kifakuljon.

A Bose applikációján keresztül a cég más termékeivel is könnyedén összehangolható, de a teljesítményét tekintve akár otthoni soundbarként is megállja a helyét, még úgy is, hogy nem bűvészkedik a hangok szétbontásával. Mikrofon is került bele, így támogatja a kétirányú beszédkapcsolatot. Egy töltéssel 12 óra üzemidőt garantál.

+ a teszt legjobb hangzása és teljesítménye
- kissé fantáziátlan dizájn, az üzemidő lehetne hosszabb

Huawei Sound Joy

A Huawei ezúttal is a francia Devialet hifigyártóval együtt fejlesztette mezőnyünk erős és egyedi versenyzőjét, amelynek hasznos extrái messze az alsó árkategóriák modelljei fölé helyezik (leginkább Huawei telefonnal használva). Ha el is marad hangzásban az élbolytól, a 20 wattos közép- és 10 wattos magassugárzót kiegészítő, két passzív membránnak köszönhető erővel némiképp kompenzál - ár-érték arányban a helyén van. Monóhangszóró, de kettőt párosítva sztereóban is használható, viszont csak egy BT-eszközt kezel a hangfal.

A Huawei Sound Joy hangzása leginkább nagyobb terekben vagy a szabadban érvényesül, beltéren jobban feltűnik a közép-, de leginkább magas hangok részletgazdagságának hiánya, míg a strapabíró, fogásra mégis kellemes kialakítás azt sugallja, hogy inkább a lakásból kimerészkedő kalandoroknak szánják. A felső részen található LED-gyűrű, a zene vizualizációja mellett a töltöttséget és hangerőt is mutatja. Ezt a Huawei AI Life alkalmazásban választhatod ki, ahogy a három előre definiált hangzási profil valamelyikét is.

+ gyorstöltés, hosszú üzemidő, erőteljes hangzás, hasznos extrák
- átlagos hangminőség, nincs jack és mSD, csak AAC/SBC-kodek

JBL Flip 6

Nem reprezentatív felmérésünk szerint Magyarország egyik legnépszerűbb hordozható hangszórója a JBL Flip szériájának előző változata. Ez érthető, mivel a márka jól csengő neve, valamint a teljesítményéhez képest barátságos ára vonzóvá teszi a terméket, amelynek teljesítménye sem utolsó. A Flip 6 pedig fogta a jól bevált receptet, és finomított rajta. A megszokott hangzást és összeszerelési minőséget hozza néhány fejlesztéssel: a korábbi IPX7 cseppállóság helyett ez már IP67-besorolású, azaz víz- és porálló, a korábbi Bluetooth 4.2 helyett pedig az 5.1-es szabványt támogatja.

Megjelenésében szinte kiköpött mása az elődnek; helyenként picit szögletesebbé váltak a vonalai, de csak egy gondolatnyival. A kialakítás nem változott, a bekapcsoló-, illetve a Bluetooth-gombok ugyanott vannak, ahol az elődön, ahogy az USB-C-töltő is. Jó ötlet, hogy az aljára került egy kisebb, gumiból készült elem, ami megakadályozza, hogy lecsússzon a ferdébb felületekről. Szintén praktikus, hogy a hordozószíj már egyetlen hurok, ami nem tud kioldódni.

Bár teljesítménye csupán 30 watt, meglepően jól szól, jelen tesztünkben a felső harmadban végzett. A hangminőség ebben a mezőnyben közepes, ez azonban egyáltalán nem negatívum, szépen szól, még akkor is, ha egy-egy mélyebb hangnál kissé talán túlvezérlésre hajlamos. A nagy kérdés a tartóssága, a korábbi modellek ugyanis sok esetben nem bírták két évnél tovább meghibásodás nélkül.

+ az egyik legjobb ár-érték arányú versenyző
- nincs mikrofon, a korábbi modellek nem voltak túl tartósak

LG XBoom Go PL5

A dél-koreai gyártó feltehetően a fiatalabb felhasználókat célozza meg vezeték nélküli hangszórójával, legalábbis erre utal a barátságos árfekvés - amelynek alsó vége ki is lóg az általunk meghatározott keretekből -, illetve a digitális kütyükön mostanában divatos LED-fényorgia, amely az eszköz két végén elhelyezett gyűrűkből árad, de szerencsére kikapcsolható.

A cég nemrég dobta piacra kifejezetten szabadtéri felhasználású termékpalettáját, amelybe az XBoom Go PL5 is tartozik. Ennek megfelelően IPX5 vízállósági tanúsítványa is van, ami azonban csak a megázás vagy a kiömlő üdítő ellen védi, a vízbe merülést már nem kultiválja. Ami teljesítményét illeti, a hangerőre nem lenne panaszunk, azonban jobban feltekerve a kakaót, bizony elkezd torzítani, ilyenkor a LED-gyűrűket is tartalmazó gumiharangok már elég komolyan mozgásba lendülnek. Apropó, ezek talán a strukturálisan leggyengébb részei: ki vannak téve a fizikai behatásoknak, egy hátizsákba beszuszakolni sem szerencsés, ha ott keményebb tárgyak is rejtőznek.

Cserébe a teszt legolcsóbb versenyzőjeként jó pont, hogy mikrofon is lapul benne, illetve az USB-C-töltőt fedő gumilapot kihajtva láthatóvá válik a 3,5 milliméteres jackbemenet is. Emellett akár több darabot is össze lehet belőlük kapcsolni vezeték nélkül, amivel még komolyabb teljesítmény érhető el - igaz, bár van saját applikációja, a multiroomfunkció nem került bele; kár érte.

+ olcsó, vezeték nélkül összehangolható a márkatársakkal
- nagyobb hangerőn torzít, kialakítása nem tűnik tartósnak

Marshall Emberton (PC World Ajánlata)

Aki akár egyetlen iskolai szünetet (vagy tanórát) is eltöltött a Metal Hammer magazin átpörgetésével, annak valószínűleg megdobban a szíve az ikonikus Marshall-logó és az ismerős formavilág láttán, amely ugyan ezúttal nem kockaláda, hanem téglatest, mégis ugyanolyan megnyerő. Hangzásban is azt kapjuk, amire számítunk: talán mondani sem kell, hogy a sztereó hangfal karakterisztikája a zúzósabb, gitáros zenék esetén remekel igazán. Mindössze két 10 wattos teljes spektrumú sugárzó és két passzív radiátor van a rácsok mögött, mégis tisztán, részletgazdagon és erőteljesen szólal meg. Ez utóbbi azonban inkább csak beltérben igaz, mert szabadban már kevésnek tűnhet a hangerő, kimondottan basszusközpontú EDM- vagy hip-hop/rapszámoknál pedig már hiányzik a dübörgés a mélyekből.

A teljes töltésidő három óra, ami 20 órás üzemidőt garantál, 20 perc gyorstöltéssel azonban még öt órát nyersz. Nemrégiben debütált a Marshall Emberton II is 30 órás üzemidővel, ráadásul Bluetooth 5.1-et használ, bár a kapcsolattal nem tapasztaltunk problémákat az előző modell esetében sem (és két eszközt is kezel). A rock 'n roll életérzésen kívül sajnos más extrákat ne várj tőle: nincs mikrofon, társalkalmazásból állítható egyedi hangzás, illetve jack- vagy egyéb csatlakozók. Cserébe vízhatlan, úgyhogy a novemberi esőben is szólhat a November Rain.

+ vagány külső, szép hangzás, gyorstöltés
- kültéren erőtlen, nincs mikrofon és app

Sonos Roam (PC World Technológiadíj)

A Bose-hoz hasonlóan a Sonos is a high-end audiotermékek kedvelői számára lehet ismerős. A cég legkisebb hordozható hangszórója szervesen illeszkedik a nagyobb testvérekkel alkotott termékcsaládba, ami lehetővé teszi a hangszórók közös vagy különálló kezelését. Azaz a Sonos appján keresztül egy gombnyomással megadhatod, hogy az épp hallgatni kívánt zene mely hangszórókon szólaljon meg. Szerencsére azonban a Sonos Roam önállóan is használható Bluetooth (illetve Apple AirPlay 2)-csatlakozáson keresztül, egyedül az üzembe helyezéshez van szükség az alkalmazásra; ha ez megvan, indulhat a szabadtéri bulizás. Otthoni használathoz azonban erősen javasolt a Sonos app, mivel akkor a benne lévő többi kényelmi szolgáltatást, webrádiókat, illetve más, általad használt felületet egy helyen tudod elérni.

Kompakt méretei ellenére hozza a Sonostól elvárható tiszta hangzást, még ha a hangerőt, illetve a hangok teltségét tekintve el is marad a tesztgyőztestől. Utóbbin azonban egy keveset javíthatunk a már említett applikációból elérhető equalizerrel. Itt kell megemlíteni a Trueplay funkciót, ami a beépített mikrofon segítségével a tartózkodási helyedtől függően állítgatja a hangzást, hogy az minden körülmények között ideális legyen - ilyet máshol még nem láttunk. Szintén egyedülálló a Qi szabványos vezeték nélküli töltési lehetőség, az üzemidő viszont vékonyka: mindössze 10 óra.

Mivel alapvetően kinti használatra szánták, természetesen víz- és porálló, ami IP67 besorolást jelent. Ideális vétel azoknak, akik elkötelezték magukat a márka mellett, de az sem fogja megbánni, aki most találkozik először a Sonos nevével.

+ okos kiegészítő funkciók, a márkától elvárható tiszta hangzás
- viszonylag drága, az ereje lehetne jobb

VERDIKT

Nehéz döntés volt, mert egyrészt erősen szubjektív megítélésű termékkategóriáról van szó, másrészt az egyes hangszórók hangzása adott esetben más-más stílusú zenék megszólaltatásában teljesített a legjobban. A Bose Soundlink Flex azonban egységbe kovácsolta a tesztelőket, akik elismeréssel adóztak a tiszta és telt hangzás előtt.

A második helyet megszerző Marshall Emberton sokáig állt az élen, azonban ennek hangzásvilága értelemszerűen a keményebb, a rocktól a metálig tartó tételek esetén bizonyult a legjobbnak - hiszen ebből a világból érkeztek. Emiatt az általános hangzása talán kissé "koszosabb" a többinél, emellett extra funkciókkal sem kényezteti a felhasználót; ez el is döntötte, hogy a dobogó második fokára állhat majd fel.

A mezőny többi tagja között is szoros volt a verseny, tényleg csak hajszálak választják el egymástól a különböző gyártók termékeit. Szembeötlő viszont, hogy a high-end audió világának egyik legismertebb szereplője, a Bang&Olufsen hangszórója leginkább a kevés basszust és annál több magasabb hangot tartalmazó zenékre "nyílt meg" a legjobban, a mélyebb tartományokban viszont egyértelműen elvérzett a versenytársakkal szemben.

Ha szeretnél még hasonló cikkeket olvasni, akkor vedd meg a 2022/08-as PC World magazint, amely mellé értékes szoftvereket és PC-s teljes játékot is kapsz a hasznos tanácsok mellé.  

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.