Hirdetés

Táblagépes élményt tesztel a Windows 10



|

Táblagépes kezelőfelületet kapnak a hibrid eszközök a Windows 10 Insidereknek szóló új buildjében.

Hirdetés

A Microsoft a napokban tette elérhetővé az Insiderek számára a Fast csoportban a Windows 10 18970-es előzetes buildjét, és a kisebb frissítések helyett ezúttal nagyobb változást is hozott az új verzió. A Microsoft ugyanis új táblagépes élményt ígér a hibrid eszközök mellé. 

Hirdetés

Az átalakítható vagy hibrid PC-k laptopként és táblagépként is tudnak funkcionálni. A táblagépes használati élményről a Windows 10 miatt azonban nem a gyártók, hanem a Microsoft tud gondoskodni. 

Az új Windows 10 frissített táblagépes módja elvileg könnyíti a használatot, ugyanis a tálcán lévő ikonok között már több a hely, illetve a keresődoboz is egyetlen ikonra zsugorodik. Az Intéző végre érintésre optimalizált felületre vált, a szöveges mezőkre nyomva pedig felugrik az érintős billentyűzet. 

Bár ezek csak apróságoknak hangzanak, a Microsoftnak sok kis hiányosságot kell javítania és fejlesztenie, ha praktikusabbá akarja tenni a Windows 10 érintős, tabletes használatát. Az újítást nem mindenki kapta meg a felhasználók közül, ugyanis jelenleg is mérlegelik a módosítások minőségét. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.