Hirdetés

Te sem hallod mindig jól a filmek szövegét? Az Amazon előállt a megoldással



|

Mesterséges intelligencia segítségével küszöböli ki a zavaró háttérzajokat az Amazon Prime Video.

Hirdetés

Sajnos nem csak az akciófilmekre- és sorozatokra igaz, hogy a háttérzajok és a zenék olykor zavaróan elnyomják a dialógust, így a néző kénytelen az egekig tolni a hangerőt, vagy feliratokat használni, hogy teljesen megértse a képernyőn zajló cselekményt.

A világ azonban most végre búcsút inthet ennek a zavaró jelenségnek, vagy legalábbis az emberiség azon szűk csoportja, akik előfizettek az Amazon hazánkban is elérhető streaming szolgáltatására, a Prime Videóra.

Hirdetés

Az üzemeltető ugyanis nemrég leleplezte a vadonatúj Dialogue Boost funkciót, amely automatikusan feljebb tekeri a beszéd hangerejét az olyan részeknél, ahol az egyéb zajok bezavarnak az érthetőségbe.

"A Dialogue Boost elemzi a film vagy sorozat eredeti hangját, és intelligensen azonosítja azokat a pontokat, ahol a párbeszéd nehezen hallható a háttérzene és az effektek mellett. A rendszer ezután elkülöníti a beszédmintákat, és a hang felerősítésével teszi tisztábbá a dialógust. Ez a mesterséges intelligencia-alapú megközelítés a párbeszéd egyes részeinek célzott kiemelését biztosítja a házimozi rendszerrel történő általános erősítés helyett."

- írja az Amazon közleménye. A funkció két választható hatásfokot (közepes, magas) kínál, amelyeket a tartalmak lejátszása közben aktiválhatunk a nyelv és felirat kiválasztására szolgáló almenüben. A jó hír, hogy a Dialogue Boost minden támogatott eszközön (mobil, tv, web) élvezhető, a rossz viszont az, hogy csupán angol nyelven, és mindössze néhány kiválasztott tartalommal.

Ezek közé tartoznak a Tom Clancy's Jack Ryan és a The Marvelous Mrs. Maisel sorozatok, illetve a The Big Sick, a Beautiful Boy és a Being the Ricardos című filmek. Az Amazon azt ígéri, hogy az idei év során folyamatosan bővülni a fog a Dialogue Boost-kompatibilis néznivalók köre, más nyelvek támogatásáról viszont nem beszélt az üzemeltető.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.