Hirdetés

Tegnap megint megőrültek a tech-cégek



|

Április elsején már hagyománya van annak, hogy a legnagyobb hardveres, szoftveres és webes vállalatok is beszállnak a bolondok napját ünneplő álhírgyártásba. Az idei termésből szemezgetünk.

Hirdetés

Április elsején a meteorológiai tavaszt üdvözlő bolondok napját eredetileg úgy ünnepelték az emberek, hogy egymással próbáltak a lehető legfurfangosabb módon kitolni, megviccelni és beugratni. Aztán a múlt század közepétől a tömegmédia elterjedése hozta magával azt, hogy egyre nagyobb "versenyzők" is beszálltak az emberek átejtésébe. Az első igazán nagyszabású átverésnek a BBC által készített áldokumentumfilmet tartják, amelyben teljesen valószerűen számoltak be egy svájci spagettiszüretről - a nézők egy része ráadásul tényleg elhitte, hogy a tészta fán terem. Azóta pedig nincs megállás, és az elmúlt években az őrültködést külön kategóriaként a tech-cégek is elkezdték nem létező termékek, szolgáltatások és technológiák bejelentésével.

Hirdetés

Mondjuk volt, aki kimaradt a bolondozásból: a Microsoft már előre jelezte, hogy munkatársaiknak megtiltották a vicces álvideók és álhírek terjesztését, mivel ez a poénfaktoron túlmutatva akár félreértésekhez is vezethet és ronthatja a vállalat megítélését. A tiltást egyébként Chris Capossela marketingigazgató rendelte el, miután fülébe jutott, hogy egyesek a felemás megítélésű Office segéd (tudjátok, az idegesítően okoskodó gemkapocs) visszahozásával készültek a jeles napra.

A Google viszont minden évben futószalagon szállítja a meglepetéseket. Az idén nem csak a klasszikus Snake játékot csempészték bele a térkép-alkalmazásukba, de egy teljesen légből kapott technológiát is bemutattak. A Smudge Detector az alábbi videó szerint az Android fájlkezelőjébe épített "koszjelző", amely érzékeli, ha szennyeződés kerül a telefon kijelzőjére, ezt pedig képes a kosz alatt elindított mikrorezgésekkel eltávolítani.

Szintén a Google, méghozzá a holland iroda rukkolt elő egy olyan megoldással, amely a Google Home rendszert teszi alkalmassá arra, hogy tulipánokkal beszélgessen. A "tulipish" fordító segítségével még azt is megtudhatjuk, mire vágynak a virágok, például még több vízre, napfényre vagy helyre.

Nem csak a növényekkel, de az állatokkal is kommunikálhatunk, ha elhisszük az Amazon újdonságát: az Alexa digitális asszisztens mellé ugyanis jön a Petlexa, amellyel az Amazon Echo okoshangszórók már házikedvenceinkkel is szót értenek, a macskák és kutyák pedig simán utasíthatják a robotinast arra, hogy rendeljen nekik tápot, vagy indítsanak el egy játékot.

A Duolingo "találmánya" a Push nevű szolgáltatás, ami semmi mást nem takar, mint azt, hogy az appot és ezáltal a nyelvtanulást elodázó felhasználóknál megjelenik az ikonikus zöld bagoly, és némi passzív-agresszív ráhatással addig zaklatja őket, amíg meg nem csinálják a napi feladataikat.

Azt nem tudjuk pontosan, mennyire emlékeznek még az Egyesült Államokban a telefonfülkékre, és mennyi van még belőlük egyáltalán. Az ottani T-Mobile azonban "újra feltalálta" őket, mégpedig azért, hogy a mobilozók teljes nyugalomban, mások által kihallgathatatlanul telefonálhassanak. Már csak az a kérdés, hogy a "mobiltelefon" szóból hová tűnne így a "mobil".

A Spotify marhulása elsőre csak egy véletlen elírásnak tűnik: az új zenék felfedezésére szolgáló Discover Weekly lejátszási listákat egy napra átkeresztelték Discocover (tehát diszkó-feldolgozás) Weekly-re. Itt konkrétan olyan diszkódalokat dobott fel a zene-streaming szolgáltatás, amelyeket az általunk hallgatott előadók dolgoztak fel. Nekem például ez is felbukkant a listán:

Az NVIDIA egy R.O.N. nevű hangos asszisztenst jelentett be, amely a GeForce RTX kártyák mellé jár, és játék közben lát el minket hasznos tippekkel, de különfféle nyelveken teljes marhaságokat is bedob időről időre, csak hogy ne unatkozzunk a lövöldözés, ugrándoztás és minden egyéb közepette.

A Tinder randiapp azt figurázta ki, hogy a felhasználóinak egy része, főleg a férfiak igyekeznek kissé magasabbnak feltüntetni magukat a valóságosnál. Ezért arra utaló jeleket potyogtattak el az alkalmazásban, hogy magasság-ellenőrző funkciót indítanak el. Ráadásul a Height verification kiffejezésben külön alá is húzták a He szót, hogy még egy kicsit odaszúrjanak a férfinemnek.

Végül pedig itt a LEGO idei tech-tréfája. Miután tavaly egy olyan porszívót reklámoztak, amely automatikusan színenként rendezi össze a szétszórt elemeket, most egy mobilappot mutattak be: ez állítólag a sokféle alakú és színű darabka között a kiterjesztett valóság segítségével jelöli meg azokat, amiket éppen keresünk.

Ti láttatok még valami említésre méltó jó, vagy épp nagyon elbaltázott tech-tréfát? Ha igen, írjátok meg kommentben!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.