Hirdetés

Telekom T Tablet 5G teszt – táblagép, ami akár fillérekért is a tiéd lehet



|

Nem iPad-verő mobileszközről van szó, de ez nem is várható el egy olyan tablettől, amit akár 20 ezer forintért megkaparinthatsz. Kérdés, hogy mit lehet elvárni tőle.

Hirdetés

Szabályosan megmentette a teljes kihalástól a táblagépeket, hogy jó néhány évvel ezelőtt, nem sokkal a kezdeti fellángolást követően összeomlott a tabletpiac. Egészen addig mindenki ilyen mobileszközt akart készíteni, igyekeztek megreformálni a formátumot és az élre törni - ennek rengeteg bűnrossz tablet lett az eredménye, na és persze sok-sok kiábrándult felhasználó. Aztán a piac letisztult és maradtak a nagyon olcsó, valamint a nagyon drága modellek - köztük pedig szinte semmi. Mára a helyzet kicsit árnyaltabb, és ez a típusú mobileszköz is megtalálta a helyét a piacon. A stabilizálódást követően egyre több gyártó merészkedik vissza, sőt, szolgáltató is, mint például a Telekom, akinek tavaly már megismerhettük saját márkás okostelefonjait. Idén egy tablettel bővült a duó (plusz a két mobil hardverét is frissítették kicsit), méghozzá egy papíron egészen vonzó darabbal, ezért nem tudtunk ellenállni, és leteszteltük a T Tablet 5G-t.

Hirdetés

Nem rossz, de a prémiumtól fényévekre van

A Telekom oldalán található (hiszen máshol nem is találod meg) termékoldalon rögtön ár fogad, ami olyan vonzó, hogy már szinte a specifikációk végigolvasását is elveted, csak kattintanál a vásárlásra. A 20 460 forint valóban csábító, főleg úgy, hogy a készülék nevéből sejthetően 5G modemet is tartalmaz a tablet, ám mielőtt a pénztárhoz sprintelnél (kattintanál), alaposabban is vedd szemügyre az árat: ehhez 2 éves hűséget kell fogadnod egy viszonylag nagy havi előfizetéses csomagra (+19 440 forint/hónap).

Ha mindössze a vas érdekel és lekapcsolod az opcionális előfizetést, az ár máris 80 ezer forint fölé ugrik (84 480 Ft), így pedig nem csoda, ha visszaveszel kezdeti lelkesedésedből, és inkább megnézed a tablet tudását. Mert azért még mindig érdekes darab, hiszen 100 ezer forint alatt kínál 5G-adatkapcsolatot, erre pedig még nem sok tablet képes ebben az ársávban.

Külső

A T Tablet 5G külsejére joggal mondhatjuk, hogy sallangmentes: egy szimpla tábla, aminek előlapját a nagyjából 7 mm-es kávák közé zárt kijelző foglalja el. Hátul középen egy nagy T-logó díszeleg, a bal felső sarokban pedig egy a síkből 2 mm-re kitüremkedő kamerasziget. Sokkal több izgalom oldalt sem vár: a lekerekített sarkú tablet oldalán hangerőszabályzót, ki/bekapcsolót, alul egy Type-C portot és másik oldalon egy SIM tálcát találsz, ami képes mSD kártyák fogadására is.

A tablet a jelenlegi divatirányzatnak megfelelően határozott élekkel rendelkezik és kissé szögletes, ami segít a stabilabb kézben tartásban is, azonban fém hátlap minden ujjlenyomatot megőriz, a keret műanyag, a kijelzőt pedig nem védi Gorilla Glass.

Belső

Ahogy a T Phone mobilokat, úgy a tabletet is a Telekom partnere, a Wingtech gyártja. A konfiguráció kialakításakor nem volt egyszerű helyzetben a cég: az 5G-s modem és az e-SIM-támogatás kötelező volt, a maradék pénzből kellett kihozni a lehető legtöbbet. Egy MediaTek Dimensity 700-as SoC-re futotta ennyiből, amihez 6 GB RAM-ot és 128 GB tárhelyet társítottak. A hosszúnak ígért üzemidőről 7000 mAh-s akkumulátor hivatott gondoskodni, azonban OLED-kijelzőre már nem futotta a keretből. Ez egy 10,36"-os LCD-kijelző 1200×2000-es felbontással, ami nem rossz, viszont a fényerő egészen gyatra - napos időben a szabadban semmit nem látsz rajta, normál, beltéri használatnál pedig minimum 50-70%-ra fel kell húznod, hogy jól lásd a képet.

A hátlapi kameraszigetre a vaku mellé két optika fért: a főkamera 8 MP-es, a másodlagos pedig valójában csak egy mélységérzékelő. Az előlapi kamera szintén 8 MP-es és támogatja az arcfelismerést. A kiegészítő szolgáltatásoknál ott a Wi-Fi 5, a GPS és a sztereó hangzás, de NFC nincsen és a hanghívást sem támogatja a T Tablet 5G. A dobozban mindössze egy SIM-tálca tűt és egy Type-C kábelt találsz, töltőfejet nem. Ez persze nem olyan tragikus: bár a Telekom gyorstöltést emleget, ez mindössze 15 wattos, amire a legtöbb töltő már képes. A táblagép IP52-es besorolása azt jelenti, hogy a fröccsenő víztől még nem romlik el, de azért merülni nem ajánlatos vele.

Teszt

Bár a Dimensity 700-as központi egység nem túl acélos, ezen az árszinten nem olyan ritka ez a chip, és a T Tablet 5G minimálisan módosított Android 13-as felületét is szépen futtatta, mindössze néhány egész képernyős animációnál dadogott néha. Telepítéseknél, játékoknál és több, párhuzamosan futó app közti váltáskor már inkább érezhető, hogy van nála gyorsabb, de a YouTube, az egyéb streaming szolgáltatások és az egyszerűbb játékok szépen futottak rajta. A 6 GB RAM is előnyös, az üzemidő pedig egészen jó, köszönhetően a takarékos hardvernek. A kamerák képe nem túl szép: megfelelő fényviszonyok mellett az előlapi kamera ideális a videochatekhez, meetingekhez, a hátlapival viszont ne életünk meghatározó pillanatait akarjuk lencsevégre kapni. Inkább gyors információrögzítésre érdemes használni.

A T Tablet 5G-n futó, letisztult Android 13 felülete jól használható, csak néhány helyen nyúlt bele a Telekom és az sem különösebben bántó. Ami viszont borzalmasan rosszul sikerült, az az amúgy is gyengécske kijelző automatikus fényerőszabályzása: ez igen agresszívan húzta le a fényerőt egészen a kellemetlenül sötét szintig. Ez szerencsére szoftveresen könnyedén javítható, az viszont kevésbé, hogy az arcfelismerés lassú és csak közepesen pontos. A hangzás viszont nem rossz, sztereóban szépen szól a tablet, még ha Dolby-hangzást nem is szabad várni tőle. Néhány tableten még ott díszeleg a jack csatlakozó, ám itt ilyet nem kapsz és rezgőmotorral sem bajlódott a cég.

Értékelés

A Telekom T Tablet 5G nem az iPadek és Galaxy Tab S-ek pozícióját fogja megingatni, mert nem erre készült. Vonzó árához képest egy jól összeszerelt tablet, aminek legnagyobb vonzereje az 5G-s modem és e-SIM-támogatás. A 84 ezer forintos (vagy előfizetéssel akár 20 ezer forintos) árat mindvégig észben tartva a Dimensity 700-as chip nem olyan fájdalmas választás, de készülj fel rá, hogy néhány animáció be-beröccen néha, az arcfelismerés nem túl magabiztos, és miután egy tabletnél a kijelző az egyik legfontosabb komponens, ebből igazán választhattak volna egy kicsivel jobbat. Szintén nehezményezzük, hogy a táblagéphez nem lehet gyári billentyűzetes tokot kapni, és azért gyorsabb töltés sem ártott volna. A Telekom három hónapig ingyenes Google One 100 GB-os előfizetést ad a tablethez, valamint vállalta, hogy 2 OS-frissítést és 4 évig biztonsági javításokat is kiad, ami ebben az árkategóriában igazán jó ajánlat. Persze ha nem létszükséglet számodra, hogy 5G-modem legyen a táblagépedben, 80 ezer forintért kicsit erősebb hardverrel, de leginkább jobb kijelzővel szerelt tabletek közül is válogathatsz. Ott van például a Xiaomi Redmi Pad jelentősen jobb, 90 Hz-es kijelzővel, hosszabb üzemidővel, gyorsabb töltéssel és hasonló teljesítményű SoC-vel - igaz, 5G modem nélkül.

Telekom T Tablet 5G

Ár: 84 480 Ft
Vonzó árához képest egy jól összeszerelt tablet, aminek legnagyobb vonzereje az 5G-s modem és e-SIM-támogatás.
  • 10,36" LCD-kijelző, 60 Hz, 2000×1200 pixel
  • MediaTek Dimensity 700 SoC
  • 6 GB RAM, 128 GB tárhely (mSD-vel bővíthető)
  • 5G modem, eSIM-támogatás (szolgáltatófüggetlen)
  • 8+2/8 MP hát-/előlapi kamerák
  • Wi-Fi 5, BT, GPS, sztereó hangzás, arcfelismerés
  • 7040 mAh akku, 15 W töltés
  • 362 810 pont AnTuTu
  • 714/1850 GeekBench 6
  • 8165 pont PCMark
  • 1177 pont 3DMark Wild Life
  • 975 perc üzemidő (PCMark)
  • IP52-besorolás
  • Type-C port
  • 247,6×157,1×7,85 mm, 500 g
PRO
  • 5G modem
  • eSIM-támogatás
  • sztereó hangzás
  • jó szoftveres támogatás
  • jó üzemidő
Kontra
  • gyenge kijelző
  • dadogó kezelőfelület
  • gyenge SoC
  • nem vásárolható hozzá gyári tok (billentyűzetes)
  • lassú töltés
  • nincsen jack csatlakozó
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 8466
    [topic] => 1
    [group] => 35
    [gameinfo_name] => Telekom T Tablet 5G
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 172
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2023-08-28 22:41:30
    [gameinfo_webpage] => https://www.telekom.hu/webshop/termek/T-Tablet-5G-eSIM?skuId=jsku1754649761
    [gameinfo_tags] => telekom, t tablet, 5g, táblagép, android, szolgáltató, mobil, teszt
    [gameinfo_url] => telekom-t-tablet-5g
    [gameinfo_pro] => 5G modem
eSIM-támogatás
sztereó hangzás
jó szoftveres támogatás
jó üzemidő
    [gameinfo_kontra] => gyenge kijelző
dadogó kezelőfelület
gyenge SoC
nem vásárolható hozzá gyári tok (billentyűzetes)
lassú töltés
nincsen jack csatlakozó
    [gameinfo_data] => 10,36" LCD-kijelző, 60 Hz, 2000×1200 pixel
MediaTek Dimensity 700 SoC
6 GB RAM, 128 GB tárhely (mSD-vel bővíthető)
5G modem, eSIM-támogatás (szolgáltatófüggetlen)
8+2/8 MP hát-/előlapi kamerák
Wi-Fi 5, BT, GPS, sztereó hangzás, arcfelismerés
7040 mAh akku, 15 W töltés
362 810 pont AnTuTu
714/1850 GeekBench 6
8165 pont PCMark
1177 pont 3DMark Wild Life
975 perc üzemidő (PCMark)
IP52-besorolás
Type-C port
247,6×157,1×7,85 mm, 500 g
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 5
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 4
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 84 480
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Vonzó árához képest egy jól összeszerelt tablet, aminek legnagyobb vonzereje az 5G-s modem és e-SIM-támogatás.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 172
            [manufacturer_name] => T-Mobile
            [manufacturer_url] => t-mobile
            [manufacturer_link] => http://www.t-mobile.hu/
            [link] => /gyarto/t-mobile
        )

    [link] => /termekinfo/telekom-t-tablet-5g-8466.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => 5G modem
            [1] => eSIM-támogatás
            [2] => sztereó hangzás
            [3] => jó szoftveres támogatás
            [4] => jó üzemidő
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => gyenge kijelző
            [1] => dadogó kezelőfelület
            [2] => gyenge SoC
            [3] => nem vásárolható hozzá gyári tok (billentyűzetes)
            [4] => lassú töltés
            [5] => nincsen jack csatlakozó
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 6.9
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    5

  • Ár/Érték:

    8

  • Anyagminőség:

    8

  • Extra funkciók:

    7

  • Kijelző:

    4

  • Szoftver:

    8

  • Akkumulátor:

    7

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.