Hirdetés

Tisztázta a Cosori magyarországi forgalmazója, hogy kell-e aggódnunk a forrólevegős sütők miatt



|

A népszerű air fryerek több modelljét is vissza kellett hívni tűz- és égésveszély miatt a tengerentúlon.

Hirdetés

Pénteken írtuk meg, hogy az amerikai fogyasztóvédelmi felügyelet, a US Consumer Product Safety Comission nem kevesebb, mint kétmillió Cosori forrólevegős sütő visszahívásáról rendelkezett az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban. Emellett felszólította a szervezet a készülékek tulajdonosait, hogy tartózkodjanak a használatuktól.

Kiderült ugyanis, hogy a CPSC kétszáznál is több bejelentést kapott, melyek szerint a Cosori egyes termékei túlmelegedtek, füstölni kezdtek, sőt olyan is előfordult, hogy megolvadtak vagy lángra kaptak. A szervezet tudomása szerint a bejelentett esetek némelyike során anyagi kár keletkezett az ingatlanban vagy más vagyontárgyban, illetve több alkalommal könnyebb égési sérüléseket lehetett a hibás készülékek számlájára írni.

Hirdetés

Fontos tudni, hogy a visszahívás kizárólag az említett országokban értékesített készletre vonatkozik, ám mivel a problémásként azonosított modellek (CP158, CP137, CS158 és P581) változatai közül van olyan, amelyik Magyarországon is kapható, joggal merült fel a hazai készüléktulajdonosokban a kérdés, hogy vajon nekik is tartaniuk kell tűz-, vagy égésveszélytől rendeltetésszerű használat mellett.

Őket megnyugvással töltheti el a JPK Trading Kft., a Cosori forrólevegős sütők magyarországi disztribútorának állásfoglalása. Ebből egyértelműen kiderül, hogy az érintett modelleket azért kellett visszahívni, mert túlmelegedhet az elektronikai csatlakozásuk, ezáltal fennáll a tűz- és égésveszély kockázata. Az Európában, tehát Magyarországon is forgalmazott modelleknek más az elektronikai csatlakozása, a termékek teljes mértékben megfelelnek az EU szabályainak és biztonságosan használhatók.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.