Hirdetés

Titokban követte az androidos felhasználókat a Google, most csörög a pénztár



|

Több milliárd forintra büntették a félrevezető tájékoztatást nyújtó keresőóriást.

Hirdetés

Nincs jó szériája ezekben a napokban a Google-nek Ausztráliában: nem sokkal az után, hogy a Google Maps életveszélyes helyzetbe sodort egy óvatlan helyi családot, egy jókora bírsággal sújtotta a vállalatot az Ausztrál Verseny- és Fogyasztói Bizottság (ACCC), amiért titokban követte az androidos felhasználókat.

Az ACCC szerint a Google 2017 januárja és 2018 decembere között, vagyis csaknem két éven át alkalmazta a megtévesztő gyakorlatot. A visszaélés úgy valósult meg, hogy a felhasználók hiába tiltották le a "Helyelőzmények" néven futó követést, az alapértelmezetten engedélyezett "Webes- és alkalmazástevékenység" fiókbeállítás révén továbbra is megvalósult a helyadatok begyűjtése.

Hirdetés

A hatóság közleménye szerint a rendelkezésre álló információk alapján a kíváncsiskodó keresőóriás így 1,3 millió ausztrál helyzetéhez férhetett hozzá, míg azok abban a tévhitben voltak, hogy a helyelőzmények letiltásával nem követi őket a mobiljuk. Az ACCC még 2019 őszén kezdett nyomozni az ügyben, most pedig egy 60 millió ausztrál dolláros, vagyis közel 16,5 milliárd forintost büntetést kiszabásával zárult a történet.

"A vállalatoknak átláthatónak kell lenniük az általuk gyűjtött adatok típusait, valamint az adatok gyűjtésének és felhasználásának módját illetően, hogy a fogyasztók megalapozott döntéseket hozhassanak arról, hogy kivel osztják meg ezeket az információkat."

- mondta Gina Cass-Gottlieb, a CAAA elnöke, aki arra is rámutatott, hogy ha a Google egyértelműbben tájékoztatta volna a felhasználókat, akkor azok máshogyan is dönthettek volna a webes- és alkalmazástevékenységek gyűjtésének engedélyezéséről. A szükséges korrekciókat egyébként már a botrány kirobbanása idején, 2018 decemberében javította a vállalat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.