Hirdetés

Tömegesen lépnek le a Twitter alkalmazottai, Musk már szabotázstól tart



|

Vészesen kevesen mondanak igent a milliárdos szigorú követelményeire, miközben maga Elon Musk sem maradhat sokáig a posztján.

Hirdetés

Nemrég mi is beszámoltunk róla, hogy miután Elon Musk 44 milliárd dollárért felvásárolta a Twittert, majd kirúgta az alkalmazottak felét, egy hajnali e-mailben valóságos ultimátumot intézett a megmaradt (nagyjából 2900 fős) állományhoz: vagy vállalják a túlórákkal járó "rendkívül kemény munkát" és csatlakoznak hozzá a Twitter 2.0 felépítésében, vagy felveszik a 3 hónapnyi fizetésnek megfelelő végkielégítést, és távoznak.

Ahogy a korai beszámolók is pedzegették, a dolgozók túlnyomó többsége (kb. 75%-a) inkább az utóbbit választotta, a legfrissebb jelentések szerint pedig olyan sokan jelezték a kilépési szándékukat, hogy azzal már a vállalat működése sem garantált.

A The Verge belsős forrásokra alapozó cikke szerint "számos kulcsfontosságú" mérnökcsapat teljes létszámmal, vagy közel teljes létszámmal felmondott, köztük a Twitter alapvető rendszerkönyvtárait karbantartó részleggel, amelynek kapcsán az egyik névtelen megszólaló azt mondta, hogy nélkülük egyszerűen "nem lehet működtetni" a közösségi oldalt. Ugyancsak sokan távoztak a platform "Command Center" nevű csapatából, amely afféle sürgősségi bevetési csoportként felelős a problémák elhárításáért, valamint súlyos veszteségeket szenvedett el a szolgáltatás fejlesztői API-ját gondozó részleg is.

Hirdetés

Ezzel párhuzamosan Zoe Schiffer, a Platformer című tech magazin ügyvezető szerkesztője arról számolt be, hogy Muskék már egy belsős szabotázstól tartanak, ezért azonnali hatállyal bezárták a Twitter irodáit, és felfüggesztették az alkalmazottak belépőkártyáit. Az irodák újranyitására állítólag november 21-én kerül sor, addig pedig minden dolgozót arra kérnek, hogy ne teregessék ki a céges ügyeket a sajtónak és a közösségi médiában.

Közben viszont maga Elon Musk is reagált a helyzetre, és egy tweetben azt írta, hogy a legjobb emberek maradnak, ezért nem aggódja túl a történteket. Ennek bizonyítékául később még egy mémmel is poénkodott azon, hogy a Twitter kifejezetten jókedvűen temeti a korábbi önmagát.

Az új tulajdonos a cikkünk írását megelőző órákban emellett egy szimpla kalózzászlót is posztolt, illetve egy második mémmel azon viccelődött, hogy már csak az a kamu alkalmazott mentheti meg a céget, akik egy társával még az első kirúgási hullám idején csinált hülyét a sajtóból a Twitter irodájánál. Musk mindazonáltal nem rejti véka alá, hogy eddig nem igazán hajtott neki hasznot a Twitter-cirkusz:

"Hogyan kereshetsz egy kisebb vagyont a közösségi médiával? Kezdj egy nagyobbal!"

- írta egy másik posztban. Eközben a Twitter 2.0 ellendrukkerei már nemcsak az online térben fejezik ki az érzelmeiket az új, nagyobb szólásszabadságot ígérő, ám eddig inkább csak kaotikusnak tűnő új irány iránt. Az alábbi videó tanúsága szerint valaki egy Muskot becsmérlő üzenetet vetített ki a Twitter San Franciscó-i irodájára, amelyben egyebek mellett oligarchának és diktátorok s*ggnyalójának nevezi a mágnást.

A jelek szerint viszont egyáltalán nem biztos, hogy sokáig a frontvonalban marad a Teslát és a SpaceX-et is dirigáló üzletember. A Reuters beszámolója alapján ugyanis Musk egy, a Teslánál felvett jutalmával kapcsolatos bírósági meghallgatás során nemrég azt mondta, hogy szeretné csökkenteni a Twitter élén töltött idejét, és találni valakit, aki a későbbiek során átveszi a cég vezetését. Ez pedig egybecseng a befektetőknek tett korábbi ígéretével, mely szerint csak ideiglenesen foglalta el a vezérigazgatói posztot.

Egyelőre azonban egyáltalán nem látni, hogy a 2006 óta működő közösségi oldal mikorra evezhet olyan nyugodt vizekre, ahol megoldható a vezércsere. Az eddigiek alapján a Twitter 2.0-projekt eredményességét nemcsak az alkalmazottak tömeges távozása fenyegeti, de a koncepció nélküliség is, mivel Musknak nincs fix akcióterve a platform átalakítására.

Remekül példázza ezt az új, pénzért vehető hitelesítési plecsniket osztogató Twitter Blue előfizetés körüli csiki-csuki is, ami egyelőre csak arra volt jó, hogy elszaporodjanak a kamuprofilok, beindítva a bevételek oroszlánrészét adó hirdetők tömeges menekülését. A dolgok képlékenységéből pedig maga Musk sem csinál titkot, hiszen november 9-én a saját profilján kürtölte világgá, hogy a Twitter még "sok ostobaságot csinál majd a következő hónapok során", hogy eldöntsék, mi működik és mi nem.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.