Hirdetés

Törlik az App Store-ból ezt a közösségi platformot, mert a felhasználók pénzt küldhetnek egymásnak



|

Az Apple-nek nem tetszik, hogy az alkalmazáson belüli fizetésekből nem tudja levenni a részét.

Hirdetés

Miután Elon Musk átvette a Twitter felett az irányítást, elszabadult a pokol: egyik furcsa döntést követte a másik, és felhasználók ezrei döntöttek úgy, hogy inkább egy másik platformon csevegnek tovább. Ebből a mozgalomból számos új közösségi felület és alkalmazás nőtt ki, és erősödtek meg olyan felületek, mint például a Mastodon. 

Erre a vonatra szállt fel a Damus névre keresztelt közösségi platform is, amely a Nostr decentralizált közösségi protokolra épít, amelyet Jack Dorsey, a Twitter alapítója is megtámogatott nem kevés pénzzel. A platform lényege, hogy nincs központi vezetés aki döntéseket hoz, azzal kapcsolatban, hogy ki és milyen módon oszthat meg tartalmat, mint például a Facebook vagy a Twitter esetében.

Hirdetés

Megjelenése óta az alkalmazást több mint 255 ezren töltötték le iOS-en, az Apple-nek azonban nem tetszik, hogy a felhasználók pénzt küldhetnek, ha úgy tetszik, borravalót adhatnak egymásnak. Bár a platform alapítói szerint itt egyértelműen támogatásról, adományról van szó, az almás cég szerint ez a megoldás lehetővé teszi, hogy digitális javakat vásároljanak egymástól az emberek azzal, hogy fizetnek a posztokért. Márpedig ha ez a helyzet, akkor az alkalmazáson belüli vásárlásnak minősül, ők pedig 30%-ot levennének belőle. Pedig a valóságban csak egy olyan megoldást raktak össze a fejlesztők, ahol az emberek bármilyen központi bank, bankkártya vagy kormányzati engedély nélkül küldhetnek egymásnak pénzt.

A Damus vezetése nem értett egyet a döntéssel, minek értelmében az Apple felfüggesztette őket, az appot pedig eltávolítják az App Store-ból. A Damus természetesen fellebben a döntés ellen, de kérdés, hogy mire mennek vele.                                                                    

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.